A NAV előtt nem lesz titok, tízmilliárdokkal nőhet emiatt az adóbevétel

Elfogadták az őszi adócsomagot.
Kapcsolódó cikkek

Elfogadták a parlamentben az őszi adócsomagot, amely további tíz-, esetleg százmilliárdokkal hizlalhatja a költségvetést. Az adóhatóság pedig mindenről tudni fog, amiről akar – írta az Azénpénzem.hu.

Ez azt jelenti, hogy mint korábban írtuk, gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni az adóhatóság felé. Ez óriási változás, hiszen

Az online számlázásnál újdonság lesz az is, hogy már nem a teljesítést követően 15 napon belül, hanem 8 napon belül kell majd a számlát kibocsátani.

Az, hogy a NAV szinte mindent tudhat, jelentősen hizlalhatja a továbbiakban is a költségvetést. Mint  a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, Izer Norbert hangsúlyozta: piacai szereplők becslése szerint az online számlázás egy év alatt 200-250 milliárd forint pluszbevételt hozott. A mostani változások az államtitkár szerint óriási jelentőségűek, az adóelkerülés lehetősége ugyanis ezzel már minden gazdasági szereplőnél a minimálisra csökkenhet, amiből komoly bevételre is szert tehet a költségvetés. Ő óvatosan évente több tízmilliárd forintról beszélt.

Adókönnyítések, és szigorítások még

A fehérítés mellett a törvényjavaslathoz elsőként egy olyan módosítót nyújtottak be, amely szerint a vadászaton résztvevő vadásznak ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott szolgáltatás, átadott termék adómentes. Ezt is megszavazták, így nemcsak a jövőben, hanem már a jogszabály hatálybalépést megelőzően is él az adómentesség.

Könnyebbséget és súlyos bírságok megelőzését jelentheti, hogy utólag is be lehet majd jelenteni, ha az adózó elfelejt adókötelezettséget választani a tevékenységéhez. De csak addig él a lehetőség, amíg nem kap NAV-ellenőrzést az adózó.

Változás még, hogy a belterületté minősített ingatlanokon elért nyereség után viszont borsos, 90 százalékos kell fizetni a jövőben. Ez komoly problémát jelenthet például azoknak, akik újonnan belterületbe vont és felparcellázott területen vásároltak telket, például valamelyik elővárosban. Szakértők vitatják, jogszerű-e az új szabály.

Kiemelt kép: Illusztráció, 24.hu / Neményi Márton