A budafoki fideszesek bevédték a helyi MSZP-seket

Szerintük csak az marad ellenzékben, aki nem akar dolgozni.

Akik régóta figyelemmel kísérik az önkormányzat működését, tudják, hogy 1998 és 2002 között volt már olyan ciklus, ahol fideszes és MSZP-s alpolgármester együtt tudott működni, miért lenne ez most másképp – mondta Krieger Krisztina Budafok-Tétény fideszes önkormányzati képviselője Facebookra feltöltött videójában.

Ahogy korábban megírtuk, az MSZP két budafoki politikusa szembement az ellenzéki együttműködéssel, és a Fidesz mellett szavazott, cserébe egyikük alpolgármesteri posztot kapott az ellenzéki többségű, de fideszes polgármesterrel üzemelő kerületben.

Az MSZP ezt követően felszólította a budafoki politikusait, hogy azonnali hatállyal adják vissza a mandátumukat és lépjenek ki a pártból.

Krieger a videóban arról beszélt, hogy ezek a képviselők a teljes közösségért felelőssen gondolkodó emberként cselekedtek, lelkiismeretükre hallgatva. Hozzátette, valamennyi képviselő együttműködésére számítanak, pártállástól függetlenül.

Budafok-Tétényben csak az marad ellenzékben, aki nem akar dolgozni

– fogalmazott a fideszes képviselőnő.

Hasonlóan gondolkodik Karsay Ferenc polgármester is, aki arról írt Facebook-posztjában, hogy „példaértékű az az együttműködés”, ami a kerületben létrejött.

Az én szememben ezek a képviselők a teljes közösségért felelősen gondolkodó emberként cselekedtek, lelkiismeretükre hallgatva nem váltak a “nagyok” pártpolitikai játszmájának elvtelen kiszolgálójává

– írta.