Az 1,4 millió forintos bruttó fizetés sem álom, Magyarországon

25-35 százalékkal is többel emelkedtek az alkalmazott kutatók bérei.
Kapcsolódó cikkek

Több mint 1500 álláshely vizsgálatával az IseeQ fejvadászcég arra jutott, hogy az általános bérmelkedést messze meghaladva nőttek a bérek az alkalmazott kutatói szektorban 2017-ről 2018-ra.

Ráadásul a külföldre vándorlás ezeken az álláshelyeken immár nem jellemző, sokkal inkább tendencia, hogy az államilag finanszírozott alapkutatásból mennek át alkalmazott kutatási területre a szakmabeliek. A slágerterületek a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia és az ipar 4.0 fantázianévvel jelölt automatizáció.

Ráadásul a junior/medior/senior sávokon belül regisztrált 25-35 százalékos béremelkedés az egyének szintjén még magasabb, hiszen az idő előrehaladtával az emberek sávok között is feljebb lépnek.

Noha a béremelkedés várhatóan a jövőben sem áll meg, a munkaerő-utánpótlás fontos eszköze, hogy a fiataloknak bemutassák a technológiai cégek hétköznapjait, ezzel is ösztönözve őket a tanulásra. Erre jó alkalom lesz április 17-19. között a budapesti a Startup Safari.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor