Magyarország olcsóbb, mint Ukrajna

Milliókat költenek az ukránok a magyar boltokban.
Kapcsolódó cikkek

A Magyarországon kínált áruk olcsóbbak és jobb minőségűek, mint amik Ukrajnában kaphatók – állítják a napi szinten magyar üzletekben vásárló kárpátaljaiak.

Egy nemrég közzétett adat szerint a legtöbb pénzt az Ukrajnából érkező bevásárló turisták hagyják a magyarországi boltokban. A második helyen a román állampolgárok, míg a harmadikon fej-fej mellett a szerbek és a horvátok állnak. Az elsősorban Kárpátaljából átruccanó vásárlók ez év második negyedévében közel egymillió eurónak megfelelő összeget költöttek el Magyarországon. Az okok után a Novini Zakarpattya lap kutakodott.

„A magyarországi áruk olcsóbbak és jobbak” – nyilatkozta a Munkács környékén lakó Mikola Batyajev. Ő kiváltképpen a magyar ABC-k polcain kínált kávékat kedveli, melyek szerinte sokkal finomabbak, mint a Szlovákiában vagy Lengyelországban gyártott „alteregóik”. Az újságíró is meggyőződött róla, hogy a Magyarországból származó kávékeverékekért az ország túlsó végéből, Krivij Rig-ből, Luhanszkból, Harkivból is képesek Ungvárig utazni a felvásárlók. De a feketeleves mellett a magyar paprikát, felvágottat és a pálinkát is különösen kedvelik.

Figyelni kell az akciókra

„Nekem kifizetődőbb Kisvárdára menni bevásárolni, mint Ungvárra” – mondta a nagydobronyi Gál István. Számára a távolság gyakorlatilag ugyanannyi, ám a kisvárdai Tescóban akár 30 százalékot is megspórol, mintha ugyanazt egy ungvári szupermarketban szerezné be. Kiemelte: odaát rendszeresek a különféle árleszállítások és kedvezmények, csak szemfülesnek kell lenni. Ilyen és ehhez hasonló véleményeket hallott az ukrán újság munkatársa mindenkitől, akit csak megkérdezett.

„Ott minden olcsóbb, az élelmiszerektől kezdve, a háztartási cikkeken, át egészen az építőanyagokig” – állította a munkácsi Viktor Ahij, aki elmondása szerint odahaza már alig vásárol. Éppen ezért értetlenül áll azon újságcikkek és tévéműsorok tömege előtt, amelyekben az ukrán média a várható óriási drágulás rémével fenyegeti a fogyasztókat az ország uniós társulása esetére. Persze, a riogató hírverésnek csak azok dőlnek be könnyen, akik életük során egyetlen percet sem töltöttek el valamelyik szomszédos európai országban. Márpedig az ukrán lakosság közel 80 százalékát az ilyenek teszik ki.