Sokaknál kapcsolhatják ki a villanyt, a gázt

Jóval többen tartoznak a rezsidíjakkal most, mint tavaly ősszel. Azok száma is nőtt, akik hónapok óta nem tudnak fizetni.

Gázdíjtartozást kétszer annyi háztartás halmozott fel mostanra a Tigáznál, mint ahányan tavaly ősszel adósok voltak. A téli időszakra ez általában jellemző. Az ügyfelek majdnem harmada késik a fizetéssel, és közülük minden negyediknek hatvan napon túli a tartozása.

Az E.ON-nál kicsivel kevesebben tartoznak, mint ősszel, viszont riasztó adat, hogy közülük 22 százalék már egy éve nem képes fizetni. A gáz- és villanydíjjal ennél a szolgáltatónál az ügyfelek 8-9 százaléka tartozik hatvan napon túl.

Ennél is rosszabb a helyzet a GDF Sueznél és a Főgáznál, ahol 10 százalék felett van azok aránya, akik 60 napnál régebben nem tudtak fizetni – tudta meg a Pénzcentrum.hu a szolgáltatóktól.

A hatvan nap azért kritikus pont, mert aki ennyit késik a rezsivel, annál évszaktól függetlenül kikapcsolhatják a szolgáltatást. Persze nem azonnal. Előtte kétszer figyelmeztetik az adóst. S közben a fogyasztó kérelmezhet fizetési haladékot vagy részletfizetést. Azonban ha az egyeztetések nem járnak eredménnyel, akkor nem marad más, mint a kikapcsolás, s ha ezután sem fizet valaki, akkor jöhet a behajtó is.

Nem árt tudni, hogy a legnehezebb körülmények között élőknek a védendő fogyasztói státusz jelenthet ilyen helyzetben plusz menedéket (részletfizetést, fizetési haladékot, előrefizetős mérőt vagy például szükségáramforrást). Ha bajban van, és szeretné tudni, hogy lehet védendő fogyasztó, kattintson!

Címkék: gázrezsivillany