Sokba kerülhet, ha nem vigyáz a kutyájára!

Elég, ha az eb szétszedi a kerítést, átszökik a szomszédba, kiszalad az útra, s máris nyakig ülhet a gazdi a pácban. Mert akár több százezer forintnyi is lehet a kártérítés ilyen esetben.

Becslések szerint közel másfél millió kutya él az országban, s bár a tartás szabályai egyre szigorodnak, mégis minden évben tetemes kárt okoznak az elszabaduló ebek. A Generalihoz tavaly több mint száz ilyen bejelentés érkezett, melyekre az ebtartói felelősségbiztosítás terhére átlagosan közel 70 ezer forintot térítettek. De nem volt ritka a 4-500 ezres kártérítés sem.

A leggyakoribb eset, amikor a kutya átszökik a szomszédba, és ott kárt tesz a kerítésben, a háziállatokban. Tavaly a legmagasabb kártérítést – közel 600 ezer forintot – egy motorosnak fizette a biztosító, akinek a  járművében és felszerelésében is komoly kár keletkezett, amikor felborult egy elé szaladó kutya miatt.

Előfordult, hogy a kutya egy menyétet kergetve karcolta össze a szomszéd autójának fényezését – ekkor 370 ezer forintot térített a gazdi helyett a biztosító. Sajnos az is megtörtént, hogy az eb biciklist rántott le vagy harapott meg. Ekkor az orvosi ellátást kellett megtéríteni. Máskor kacsafarmot zavart szét, vagy birkákra támadt a házi kedvenc. De szétrágott cipő, széttépett öltöny is szerepelt a térítési listán.

Persze az lenne a legfontosabb, hogy ilyen esetek egyáltalán ne történjenek. Ezért a kutyát kis korától fogva meg kell tanítani arra, hogy egyedül nem hagyhatja el a kertet vagy a házat. S mindennap legalább fél órát sétálni kell vele (még kertes ház esetén is), valamint a rendszeres játékot sem lehet elhanyagolni. Így nem fogja a szórakozást házon kívül keresni.

A felelős ebtartáshoz azonban annak is hozzá kell tartoznia, hogy ha a kutya mégis kárt okoz, a gazdája azt megtérítse. Európa számos országában kötelező a kutyák biztosítsa, Magyarországon azonban még nem. És tény az is, hogy nálunk egyre kevesebben érzik fontosnak az ebfelelősség-biztosítást, így aztán sokszor nem is téríti meg senki az okozott kárt.