Már Erzsébetben adják a gyermekvédelmit

Novembertől Erzsébet-utalványban kapják a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt a rászorulók – adta hírül az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A parlament még júliusban szavazta meg, hogy októbertől Erzsébet-utalványban lehessen adni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt. Most lesz az első alkalom, hogy erre sor kerül.

A minisztérium közleménye szerint több mint 600 ezer gyermek kapja novembertől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt természetbeni támogatásként Erzsébet-utalványban. A természetbeni juttatás célzottan csak készétel, tanszer és ruházat vásárlására használható fel, így a támogatottak azt kizárólag gyermekükre fordíthatják – hangsúlyozza a szaktárca. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülő lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, azokról a jegyző dönt.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt egyébként – melyet eddig pénzben kaptak a rászorulók – évente két alkalommal lehet kérni. Az 5800 forintos támogatást idén novemberben kapják először Erzsébet-utalványban az érintettek. Az utalványok igényléséről és a jogosultakhoz való eljuttatásáról szintén a települési önkormányzat jegyzője gondoskodik. Az utalványok igénylésével kapcsolatos technikai teendőkről a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) valamennyi települési önkormányzatnak részletes tájékoztató anyagot küldött a múlt hónapban. (A tájékoztató anyagok elérhetőek az Erzsébet-utalvány honlapján is.)

Korábban a mélyszegénységben élők problémáit jól ismerő szakemberek azt mondták, nem tartják jó ötletnek, hogy utalványban adják a szociális juttatások egy részét, mert az nem szorítja vissza az uzsorát, csak az érintettek életét nehezíti meg. S itt megemlítették többek között, hogy például a gyógyszertárban nem lehet fizetni az utalvánnyal. De az sem biztos, hogy a helyi kisboltban elfogadják.