Elszállhatnak a repülőjegyárak

Nem tud több "gyomrost" elviselni a Budapest Airport, ezért kénytelen díjakat emelni - mondta a cég vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek

A Budapest Airport szabadulna a telekadótól, emiatt és a forgalom csökkenése okán díjemelésről tárgyal a légitársaságokkal – írta a Világgazdaság. A lap szerdai számában Jost Lammers, a Budapest Airport holland vezérigazgatója elmondta, hogy a Malév leállása miatt az idén 8 millió utasra számítanak a tavalyi 8,7 millió után, a gépmozgásban pedig 25 százalékos csökkenést becsülnek. Így a tavalyi 8 milliárd forintos, adózás előtti veszteség az idén sem csökken.

Egyelőre sikertelenül tárgyalnak a minisztériummal és befolyásos politikusokkal a – tavalyi háromszorosára emelt, 2,25 milliárd forintot elérő – telekadó csökkentéséről vagy a teljes mentességről.

A Malév-csőd miatt hozott intézkedéseken túl már nem tudnak tovább karcsúsodni, ezt a “gyomrost” nem tudják egyedül elviselni – mondta a vezérigazgató. Ezért biztos, hogy a repülőtéri illetékek, díjak növekedni fognak, ez pedig végső soron a repülőjegyárak növekedéséhez vezet – tette hozzá.

Jost Lammers szerint a magyar államnak pont az ellenkezőjét kellene tennie annak, mint amit eddig tett.

“Megdöbbentő például, hogy négy hónapja nem osztották ki a Malév korlátozott repülési jogait fontos célpontokra. Ez azt mutatja, hogy mennyire nem fontos a repülés az állam számára. Ha lett volna rá szándék, a Malév csődje után egy új légitársaság nagyon rövid idő, akár néhány nap alatt elindítható lett volna, mint ahogy azt tették Svájcban, Belgiumban vagy Olaszországban” – fűzte hozzá.