Ennyit keresnek a Mercedes-gyár munkásai

Van cafeteria, műszakpótlék, majd félmilliós támogatás költözésre, százezres pluszpénz a képzés idejére. Majdnem minden dolgozó elégedett.

A többség inkább elégedett a bérrel, a cafeteriával, a körülményekkel, az étellel, a továbbképzési lehetőséggel vagy azzal, hogy a legutolsó melós is hazavihet akár egy hétre is egy fullextrás Mercedest – derítette ki a vezess.hu. A fizetéssel kapcsolatos elégedetlenségét Kovács Balázs szakszervezeti vezető inkább a szokásos, “a több jobb” mentalitással magyarázza, mint azzal, hogy alacsonyak lennének a bérek.

Hogy mennyit is keresnek, azt nemigen árulták el az ott dolgozók, de az kiderült, hogy a 2300 emberből 1100-at érintett az adójóváírás januári eltörlése. Vagyis a dolgozók fele év elején kevesebbet keresett bruttó 216 800 forintnál. Viszont a Mercedesben teljes körű volt a bérkompenzáció. A cég vezetése ugyanis teljes egészében kipótolta az adójóváírás kivezetése miatt a nettó bérben jelentkező veszteséget (ami egyébként munkavállalónként 1-11 százalékos nettó bércsökkenést jelentett volna).

9 kategória

Összesen 9 bérezési kategória van a gyárban (az 1-3. fix, aztán sávos), ezen belül pedig 40-45 féle pozíció létezik. Az egyik melós elmondta, hogy az állásinterjúján általa célként megfogalmazott 130 ezer forint körüli nettó bérigényét a cafetériával együtt gyakorlatilag megadja neki a cég.

Jóval többet keresnek ennél a mérnökök és egyéb felsőfokú végzettségűek. Egyikük azt mondta, hogy tudomása szerint bruttó 220 és 980 ezer forint között mozog a kisebb-nagyobb magyar vezetők fizetése. A hatalmas különbséget a többtucatnyi pozíció magyarázza, amelyekbe a tapasztalat, nyelvtudás és egyéb képességek is beszámítanak.

Leegyszerűsítve így néz ki a cég hierarchiája: alul a sori dolgozók és a velük gyakorlatilag egy szinten lévő “multik” (multiplikátorok) vannak, utóbbiak tanítják be az új dolgozókat. Ezek fölött jönnek a csoportvezetők, a művezetők (mester), az osztályvezetők, akik fölött a négy üzem egy-egy irányítója áll, majd jön Frank Klein gyárigazgató. Közben persze vannak a járműgyártáshoz közvetve kapcsolódó részlegek a HR-től a logisztikáig. Utóbbiban a vezess.hu információi szerint egy jól képzett vezető nettó 350 000-400 000 Ft-ot is kereshet.

Van túlórapénz

Ami még fontos, fizetik a túlórákat is: a hétköznapi pluszórákért 50, míg a hétvégiekért 100 százalék pluszt kapnak a dolgozók. A béren felüli egyéb juttatásoknál négy csoport van, jellemzően évi 200 000-300 000 Ft értékben választható egészségpénztári befizetés, SZÉP-kártya, élet- és balesetbiztosítás, étkezési jegy, valamint bérlettámogatás a dolgozóknak.

Egy, a gyári hierarchia alján lévő munkás azt állította, hogy az ő cafetériája 5000 forint étkezési jegyből áll, és az utazási költségeinek 86 százalékát is térítik.

Kiderült még, a gyár támogatja, hogy a messzebb lakók helybe költözzenek. Aki már több hónapja a gyárban dolgozik, az egyszeri költözési támogatást kaphat, ami 300 ezer forint a dolgozóra, és még 50-50 ezer forint a vele költöző családtagokra. Négytagú családnál ez burttó 450 ezer forintot jelent.

A vezess.hu szerdán arról ír majd, milyen feltételekkel vihetnek haza a melósok saját használatra fullextrás Mercedeseket, mennyire olcsó számukra a céges kaja és mennyien mondanak fel, mert nem bírják a tempót.

Címkék: mercedes-gyár