Portugáliát újra megsegíti az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a hét végén 6,1 milliárd eurót utalt ki Portugáliának.
Kapcsolódó cikkek

Az IMF hitelkerete 26 milliárd eurós, és három évre szól. Még ebben az évben Portugália összesen 12,6 milliárd eurót kap az IMF-től. Az IMF a kiterjesztett alapeszközéből (EEF) nyújtja a hitelt. Ez abban különbözik az IMF szokásos készenléti hitelkeretétől (SBA), hogy a futamideje tipikusan három év, amit négy évre meg lehet hosszabbítani, a visszafizetésre pedig négy és fél és tíz év közötti időt adnak, ellenben a készenléti hitel normális futamideje egy, legföljebb két év, és három és egynegyed évtől öt évig terjedő idő alatt kell törleszteni. Ugyanakkor a kiterjesztett alapeszköz gazdaságpolitikai követelményei és feltételei szigorúbbak, mint a készenléti megállapodáséi.

A nemzetközi adósságcsapdába keveredett portugál kormány április 7-én kért segítséget az Európai Uniótól és az IMF-től.

Az EU és az IMF május 6-án döntött elvi szinten arról, hogy Portugália összesen 78 milliárd eurót kap, ebből az EU 52 milliárdot áll.

Az euróövezeti és az európai uniós pénzügyminiszterek tanácsa a maga részéről már múlt kedden jóváhagyta a pénzt Portugália számára. Eszerint az EU két erre illetékes alapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSM) és az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) 26-26 milliárd eurót hitelez Portugáliának, szintén három év alatt. Az első kiutalás Portugália számára 15,3 milliárd euró lesz. Ennek finanszírozására az EFSM és az EFSF hétfőtől július 15-ig több kötvénysorozatot bocsát ki.

Címkék: portugáliaIMF