Hogyan értékelné a konvergenciaprogramot, a kiigazító intézkedéseket? Józan, szükséges lépés, vagy a kormány gazdaságpolitikai stratégiájának kellemetlen mellékhatása?
Főként az a meglepő, hogy sikerült egy olyan programot bemutatni a külföld felé, amit még nem rágcsált meg a magyar közvélemény bírálata és mindezt egy olyan kormány tette, amely élesen tiltakozik bármiféle vélt vagy valós külföldi beavatkozás ellen. Döntsük már el kinek gazdaságpolitizálunk: a magyar társadalomnak vagy a külföldnek? Most mindenki a program angol változatának visszafordításából próbál következtetéseket levonni arról, hogy mi a magyar kormány vélt vagy valós gazdaságpolitikája.
Ellentmond neki vagy kiegészíti a konvergenciaprogram a Széll Kálmán Tervet?
Ez a program nem felel meg minden tekintetben a Széll Kálmán Tervnek, és tartalmaz számos olyan megszorító intézkedést, amelyeket a jelenlegi kormány szemantikai alapon, de nem szeret megszorításnak nevezni. Harmadrészt – és ez a fő gond – a program hurráoptimista alapfeltételezésekből indul ki, amelyek nem fognak megvalósulni. Semmilyen körülmények között. Bárkivel lefogadom több láda whiskyben, hogy Magyarország nem fog 5,4 százalékkal növekedni 2014-15-re. Ha mégis, az csak az egyensúly drámai romlásával, a belső kereslet újbóli mesterséges felpörgetésével valósulhat meg. Ugyanúgy, ahogy ez még 2001-ben, a régi Fidesz-kormány alatt elkezdődött.
Fotó: Földi Imre / MTI
Ennek azért ellentmond például az, hogy 2012-ben is marad a banki különadó. Részben ezért kevés esély van arra, hogy akár jövőre újra beinduljon a banki hitelezés. Ha nincs hitelezés, hogyan tudna a fogyasztás felpörögni?
Ez nem nekem mond ellent, hanem a konvergenciaprogramnak. Ha valami csoda folytán a világgazdasági folyamatok drámaian javulnak, Németország továbbra is szárnyal, Amerika megerősödik, Kína továbbra is tudja tartani ezt a vörösen izzó gazdasági növekedési ütemet, Magyarország akkor sem tud 5,4 százalékkal növekedni. Ez a szörnyű a dologban. A konvergenciaprogram sarokköve az adósságállomány relatív értelemben vett csökkentése, ez viszont csak akkor tud megvalósulni különösebb megszorító intézkedések nélkül, ha egy drámai növekedésgyorsulás valósul meg. Ha nincs növekedés, akkor még annál is több megszorító intézkedésre lesz szükség, mint ami a konvergencia programban benne van.
Merthogy ebben az esetben nem tudnánk kinőni az államadósságot.
Persze. Itt vannak az alapvető ellentmondások és ezért tartom szakmai értelemben silánynak a konvergenciaprogramot. De várjuk meg az Európai Bizottság kritikáját. Végülis úgy tűnik, nekik készült, nem a magyar népnek…
Bokros kutatóintézettel védené a demokráciát
A liberalizmus ma szitokszó, és ez nincs jól így, vallja Bokros Lajos. Többek között ezért, a liberális és konzervatív értékek védelméért és képviseletéért hozták létre a Szabadság és Reform Intézet Alapítványt (SZRI), ami kiáll a kapitalizmus, az okos állam és a demokratikus fékek és ellensúlyok szükségessége mellett. Az alapítvány közpolitikai kutatásokkal foglalkozik majd, kuratóriumának elnöke Bokros Lajos, alapítója Hajas Andrea, kuratóriumi tagja Kajdi József, ügyvezető igazgatója pedig Kerék-Bárczy Szabolcs. Az SZRI szoros kapcsolatokat kíván majd kiépíteni magyar és külföldi intézetekkel, és magyar illetve nemzetközi gazdasági és társadalmi folyamatokkal összefüggő közpolitikai tanulmányokat jelentet majd meg havi, kéthavi rendszerességgel, angol és magyar nyelven. Első tanulmányuk az Élet és Irodalomban jelenik majd meg, és a kettős állampolgárságról és a szavazati jogról szól majd. Bokros fontosnak tartotta kétszer is leszögezni, hogy az új intézet nem egy új politikai párt csírája, erről szó sincs.
Silány a program vagy sem, úgy tűnik célba talált, a befektetők ugyanis most újra elkezdték szeretni Magyarországot. Ön szerint ez minek köszönhető? A tartalma miatt, vagy egyszerű pszichológiáról van szó? Magyarország – tőzsdei nyelven – most egy sztori?
Tegyünk különbséget aközött, hogy milyen befektetők és hogy mennyire szeretik Magyarországot. Azok a befektetők ugyanis, akik azokban a szektorokban tevékenykednek, ahol a válságadókat bevezették, most nem befektetnek, hanem „kifektetnek”. A kormány valamiért nagyon szereti a feldolgozóipart, mert azon a marxista alapon tevékenykedik, hogy csak a fizikai tárgyakat termelő iparágak értéktermelők, a többi improduktív szféra. Ezért lehet válságadókkal sújtani a bankrendszert, a kereskedelmet, és sok minden mást, mert a kormány logikája szerint az csak élősködően újra elosztja azokat az értékeket, amelyeket a mezőgazdaság és a feldolgozóipar állít elő. Aki tehát ide fektet be, kedvezőnek találhatja a magyarországi befektetési klímát.
És az államkötvény-vásárlók?
Az állampapír-vásárlók, akiktől ezer szállal függünk, most tényleg egyfajta óvatos optimizmussal kezelik az országot. Be kell látni, a Fidesz politikájában 180 fokos fordulat az, hogy az államadósság elleni harcot ennyire komolyan veszi. Ez soha nem volt rá jellemző. Sem ’95-96-ban – az akkori stabilizációs programot élesen elutasították -, sem az első Fidesz-kormány idején, amikor két év alatt elengedték a költségvetés gyeplőjét, és akkor sem, amikor a Medgyessy-kormány rossz emlékű 100 napos programjait megszavazták.
Jól értettem, ez most egy pozitív kritika volt?
Igen, ez pozitív. De azt is látni kell, hogy a piacoknak nincsenek emlékeik. A piacok az aktuális, rövid lejáratú folyamatok, elképzelések, törekvések alapján ítélnek. A kedvezőbb megítélésben a legfontosabbnak most a nemzetközi feltételek általános romlását tartom. Magyarország relatív helyzete ugyanis akkor is javul, ha Portugália, vagy Görögország esetleg csődbe megy. Nem hiszem, hogy nagyon örülni kéne annak, hogy Magyarország relatív helyzete azért javul, mert a többiek gyorsabban romlanak. Hiszen ez az, amit említettem a konvergenciaprogramnál, hogy kicsi, nyitott, nyersanyagszegény és elmaradott, felzárkózásra törekvő országban csak az exportvezérelt növekedés hozhat olyan tartós növekedést, ami nem egyensúlyromboló.
Az exportvezérelt növekedést a kormány a jelek szerint a kis- és középvállalkozásoktól várja. Az SZJA- csökkentéssel ugyanis elsősorban az a felső-középosztály jár jól, amely azokat a kis- és középvállalkozásokat tulajdonolja, amik a tervek szerint kihúzhatnák a bajból az országot. Ha azok pörögnek, akkor minden pörög – szól a logika. Ez működőképes lehet?
Ez nem logika, hanem értékválasztás kérdése. Ez az a pont, ahol kilépünk a közgazdaságtan keretei közül és azt a társadalomfilozófiai kérdést vetjük föl, hogy melyik társadalmi rétegtől, csoporttól, erőtől várjuk azt, hogy az ország jövőbeni fellendülésének, modernizációjának talpköve legyen. A Fidesz egyértelműen úgy gondolja, hogy ez a felső-középosztály lesz. Amelyiket nem csak, hogy ezzel a 16 százalékos egységes SZJA kulccsal kell kedvezményezni, hanem a gyerektámogatási rendszer adórendszerbe való beépítésével is. Vagyis nem a cigányokat, nem az alacsony jövedelműeket – akik úgysem tudják érvényesíteni a sok gyerek után járó állami kedvezményt -, hanem kizárólag azokat kell segíteni, akik munkával megkeresik azt az összeget, amit aztán náluk hagy a költségvetés. Azért, mert értékalapon úgy gondolja, hogy ők a jövő záloga. Ez ellen nem lehet közgazdasági érvekkel vitatkozni. A közgazdasági vita ott kezdődik, hogy vajon tudjuk-e az így kieső költségvetési bevételt bármi mással pótolni, aminek nem nagyobb a kára, mint ennek a társadalomfilozófiai lépésnek a haszna.
Ha jól sejtem, ilyennek tartja a különadókat.
Pontosan. Azt gondolom, hogy nem volt helyes ekkora összeget kidobni az ablakon a személyi jövedelemadó csökkentésével olyan körülmények között, amikor ezekkel a válságadókkal azokat a szektorokat sújtjuk, amelyek nélkül nincs gazdasági növekedés. A kígyó ezzel a farkába harap. Ezért tartom közgazdasági szempontból értelmetlennek ezt a lépést, noha kétségkívül nem találkozik társadalomfilozófiai értékrendemmel sem.