Túl sokat visznek el a büdzséből a ppp-beruházások, ezért az állam kiszállna belőlük, illetve megvásárolná a már megvalósult beruházásokat. Például a Művészetek Palotáját – írja a lap.
“Nem változott az álláspontjuk, azaz készek tárgyalni, de pozíciójukat igen erősen meghatározzák a meglévő magánjogi szerződések és azok betartását elváró nyugat-európai és amerikai befektetők, akik felé el kell számolniuk” – mondta a vezérigazgató.
A lap annak kapcsán kereste meg Demján Sándor, a Müpát felépítő Trigárnit elnökének érdekeltségét, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hamarosan befejezi a ppp konstrukcióban készült beruházások ellenőrzését, köztük a MüPáét is.
A kedden tartott háttérbeszélgetésen a tárca államtitkára, Hegmanné Nemes Sára szólt arról, hogy az állam kivásárolná a magántulajdonosokat.