A globális egyensúlyhiány komoly problémának számít, mely egyre inkább súlyosbodik (de legalábbis nem mutat javuló tendenciát), a megoldások hazai tálalása viszont egy teljesen más kérdés, melyre a politikusoknak még meg kell találniuk a választ. Az azonban erősen vitatható, hogy ezt egyáltalán megpróbálták volna. Másodsorban a kiegyensúlyozottabb globális gazdaság felé vezető út egyrészt sokkal hosszasabb, mint azt gyakran gondolnánk, másrészt pedig a politikai döntéshozók rövidtávú céljai is komoly akadályokat képeznek.
A hitelválságot megelőző időszakban központi téma volt a globális egyensúlyhiány. Ez elsősorban az USA-ra összpontosult, ahol a kereskedelmi mérleg hiánya a GDP közel 6 százalékát tette ki, ehhez jönnek még a hatalmasra duzzadt külföldi kintlévőségek. Eközben Ázsiában rohamosan nőtt a kereskedelmi többlet és ezzel együtt híztak a devizatartalékok is.
A globális gazdaság lassulása természetes módon fékezte ezeket a trendeket. Az amerikai fogyasztás visszaesése az import csökkenéséhez vezetett, míg Kína exportalapú gazdasága is köhécselni kezdett. Ez a jelenség azonban ciklikus jellegű, így nem történt tényleges előrelépés a háttérben meghúzódó strukturális problémák leküzdésére. Az elmúlt három negyedévben növekedett az USA kereskedelmi mérlege, míg Kína devizatartaléka – a teljes globális tartalék százalékában – továbbra is a történelmi rekordszinteket súrolja.
Ugyanakkor az amerikai és a brit gazdaság továbbra is nagyrészt a belső fogyasztásra támaszkodik. A fogyasztás GDP arányos részesedése a pénzügyi válságot megelőző szintek közelében maradt. Nagy-Britannia esetében, a font jelentős leértékelődése sem tudott érdemben hozzájárulni a nettó kereskedelem javulásához, sőt összességében akár csökkenthette is a teljes 2010-es GDP növekedést.
A gond abban rejlik, hogy a lehetséges megoldások gyakran nem nyerik el a választópolgárok tetszését. Ha az USA azt akarja elérni, hogy csökkenjen a fogyasztás a GDP arányában, akkor vissza kell vennie a fogyasztók támogatására irányuló politikából. Azonban 9 százalékos munkanélküliség mellett ez igencsak nehéz vállalkozás lenne. Míg Németország kereskedelmi többlete a kínai után a második legnagyobb, addig ezt viszont egyáltalán nem a németek problémájának tekintik. Ugyanez igaz a – közel tíz éve változatlan – fajlagos bérköltségekre is, melyek egyes periferikus EU-s országokban 30 százalékkal emelkedtek.
Kínában a problémát nem annyira a választópolgárok jelentik, de a fogyasztáson alapuló gazdaságra történő áttérés (a fogyasztás a GDP közel 35 százalékát teszi ki) még ott is éveket, de inkább évtizedeket fog igénybe venni. Ezen Kína ez irányú erőfeszítései sem tudnak sokat változtatni. A probléma abban rejlik, hogy a szükséges társadalombiztosítási rendszer megteremtése évekbe telik, viszont Kína gazdasága sohasem fogja utolérni a fogyasztás “nyugati” színvonalát, miközben a lakosság többsége falusi jellegű marad.
A hétvégi találkozó eredményeitől függetlenül, ezek az alapvető problémák továbbra is fenn fognak maradni. A célok dicsérendők, de az elérésükhöz vezető út igen hosszú, és ezt kevesen merik bevallani, míg a választópolgárok sem rajonganak értük. Így aztán valószínűleg fenn fog maradni a
globális egyensúlyhiány, mely az összehangolt globális politika hiányában tovább súlyosbodhat és akadálytalanul nőhet – vélik az FxPro elemzői.