Hétfőn elhelyezték a jegybank honlapján Simor András jegybankelnök Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez, és Nyikos László számvevőszéki és költségvetési bizottsági elnökhöz írt leveleit, amelyekben a jegybanktörvény megváltoztatása ellen tiltakozik.
Simor a Nyikos Lászlóhoz írt levélben azt kifogásolja, hogy nem kérték ki a jegybanktörvény megváltoztatásával a jegybank, illetve az Európia Központi Bank véleményét. Simor azzal sem ért egyet, hogy a törvénymódosítás szerint a jegybankot felügyelő bizottság többet keresnének, mint a Monetáris Tanács tagjai, mivel “a monetáris tanács tagjai és a felügyelő bizottság tagjai közötti juttatásbeli különbség nem áll arányban sem a munka mennyiségével, sem a viselt tisztséggel kapcsolatos felelősséggel”.
Simor a Matolcsynak írt levelében a tervezett törvénymódosítás azon része ellen tiltakozik, amely szerint a Monetáris Tanács tagjait az Országgyűlés illetékes bizottsága javasolná.