Légy résen: így veheted észre, ha a párod prosztataproblémákkal küzd (x)

Jellemző, hogy a férfiak csak akkor – vagy még akkor sem – vesznek tudomást prosztatájuk létezéséről, ha valami baj van vele. A legtöbb nő nem is sejti a partnere aprócska, rejtett férfiszervéről, hogy milyen galibát okozhat, amíg az meg nem betegszik. Mutatjuk, mire figyelhetünk fel nőként, ha segíteni szeretnénk párunk prosztataproblémáinak megoldásában.

A prosztata egy kisméretű, dió nagyságú mirigy, amely a férfiak húgyhólyagja alatt helyezkedik el, és lényeges szerepet játszik a sperma végleges állagának létrejöttében és a funkciója ellátásában. Két gyakori probléma fordulhat elő vele: fiatal férfiaknál a krónikus prosztatagyulladás, 40 év felett pedig a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás jellemző. Az első egy tartós, nehezen kezelhető, gyulladásos állapot, míg az utóbbi során a megnagyobbodott prosztata gyakorol nyomást a húgycsőre, ami nemcsak komoly egészségi kockázatokkal jár, de sok kínos pillanatot okozhat a mindennapi életben. Mindkét esetben fontos, hogy minél előbb felismerjük a jeleket, hogy időben elkezdődhessen a kezelés. Lássuk, hogy nőként mi lehet gyanús a párunk, férjünk viselkedésében!

Vizelési gondokkal küzd

Ha a párunk sokszor fut a mosdóba éjszaka, ezért nem tudunk mellette nyugodtan aludni, vagy nappal gyakrabban kell hirtelen szaladnia, mint addig, érdemes gyanakodni, hogy valami nincs rendben a prosztatájával. A sürgető és gyakori vizelési inger, különösen az éjszakai vizelés (nocturia) ugyanis a prosztataproblémák legelső, a külvilág számára legkönnyebben észlelhető jelei. Ha netán még gyanús sárga foltokat is találunk az alsóneműjén – ami az akaratlan vizeletcsepegés jele –, biztosak lehetünk benne, hogy veszélyben van az egészsége.

Csökkent a libidója

Ha a párunknak feltűnően elmegy a kedve az intim együttlétektől, elsőre legtöbben hűtlenségre vagy elhidegülésre gyanakszunk. Pedig nagyon is lehetséges, hogy ennél jóval „prózaibb” oka van az önmegtartóztatásnak. A prosztataproblémák ugyanis nemcsak az erekciós képességre lehetnek hatással, de a saját kielégülésük elérése is nehézzé vagy fájdalmassá válhat, ami érthető módon elveszi a férfiak kedvét még a próbálkozástól is.

Ingerlékeny, lehangolt, befelé fordul

A férfiak alapból is nehezen beszélnek a testi-lelki nyavalyáikról, de ha ez az intim testrészeikkel áll kapcsolatban, akkor asszony legyen a talpán, aki bármit is kihúz a párjából. Az állandó diszkomfortérzéssel, a visszatérő, tompa, alhasi fájdalmakkal, a kellemetlen vizelési panaszokkal és mindezek betetőzéseként szexuális problémákkal küzdő férfi viszont – érthető módon – még a szokásosnál is ingerlékenyebb, visszahúzódóbb lehet, hiszen ezek a fizikai tünetek bárkiből szorongást, félelmet, lehangoltságot váltanának ki.

Mit tegyünk, ha baj van?

Ha tehát ezek valamelyikét, esetleg egyszerre több árulkodó jelet is észlelünk, az első és legfontosabb feladatunk, hogy valahogy átjussunk a férfiak páncélján, és alaposan kikérdezzük őket. Ha igazolódnak a sejtéseink, legjobb, ha finoman, de határozottan megpróbáljuk rávenni a párunkat, hogy forduljon orvoshoz. A krónikus prosztatagyulladásnál ugyanis a minél korábban megkezdett antibiotikumkezelés vezet a gyógyuláshoz. A korai stádiumban felfedezett jóindulatú prosztatamegnagyobbodás esetében életmódbeli változtatásokkal, valamint gyógynövény-terápiával enyhíthetőek a tünetek és lassítható a betegség, így elkerülhetők a komolyabb következmények (veseelégtelenség, műtét). Nagy szerepünk lehet abban is, hogy segítsünk a férfiaknak prosztatabarát étrendet és életmódot kialakítani, amelyhez rendszeres mozgást és folyadékfogyasztást társítva megelőzhető a panaszok visszatérése.

Proxelan: a prosztata egészségéért

Az orvos által előírt terápia mellé kereshetünk olyan kiegészítő kezelési lehetőségeket, amellyel támogathatjuk a prosztata egészségét. Ilyen kiegészítő terápiás lehetőség a Proxelan végbélkúp is, amely gyógynövényi segítséget nyújt a prosztatagyulladással és a jóindulatú prosztatamegnagyobbodással járó vizelési panaszok enyhítéséhez. A Proxelan végbélkúp krónikus prosztatagyulladás esetén klinikai vizsgálatokkal igazoltan, antibiotikumhoz társítva[1] és antibiotikum nélkül, önmagában alkalmazva[2] is enyhíti a fájdalmat és a vizelési zavarokat. A helyi hatású készítmény hialuronsavat és gyógynövények kivonatát tartalmazza, amelyek nyugtatják és ápolják a szöveteket. Az összetevők a végbélbe kikerülve, célzottan a probléma forrásánál szabadulnak fel, és segítenek a prosztata feszülő, pangásos állapotai okozta fájdalom és a vizelési zavarok enyhítésében. A Proxelan végbélkúp harmincdarabos kiszerelésben, vény nélkül kapható a patikákban. A 30 napos bevezető kúra után a kezelés ismételhető és akár tartósan is folytatható.

Phytotec

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz / Fotó: Phytotec Hungária Bt

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL
A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG
KEZELŐORVOSÁT!

 

[1] Galeone, G., Spadavecchia, R., Balducci, MT, & Pagliarulo, V. (2012, June). Ruolo di Proxelan nel trattamento delle prostatiti croniche. Risultati di un trial randomizzato [A Proxelan szerepe a krónikus prosztatagyulladás kezelésében. Egy randomizált vizsgálat eredményei]. _Minerva Urologica e Nefrologica, 64_(2), 135-141. Olasz. PMID: 22617307.
[2] Di Vico, T., Durante, J., Polito, C., Tognarelli, A., Canale, D., Caglieresi, C., Morelli, G., & Bartoletti, R. (2020, április). Tökmag, Centella asiatica, Boswellia, Helichrysum, acetát E-vitamin, Melaleuca alternifolia és hialuronsav fitokomplex monoterápiás hatásai krónikus kismedencei fájdalom szindrómában szenvedő betegeknél. _Minerva Urologica e Nefrologica, 72_(2), 236-242. https://doi.org/10.23736/S0393-2249.19.03450-7. Epub, 2019. szeptember 26. PMID: 31558010.

 

Címkék: phytotec