Barlangban találtak rá egy 188 éves indiai férfire – vagy mégsem?

Akárhonnan is nézzük, a Siyaram Baba nevű hindu aszkéta nagyon-nagyon idős.

Egy videó terjedt el a közösségi médiában, amelyen egy állítólag 188 éves férfit mentenek ki egy Bengaluru melletti barlangból – írja az Economic Times.

A tegnap délelőtt X-en közzétett felvétel már 30 millió megtekintésnél jár, és a következő felirat olvasható mellette:

Ezt az indiai férfit most találtuk egy barlangban. Állítólag 188 éves. Őrület.

A poszt alá Elon Musk platformja figyelmeztetést helyezett ki, amely szerint az félrevezető információt tartalmaz, ugyanis a férfi „csak” 110 éves.

A hindu szentként emlegetett Siyaram Baba az indiai Madhya Pradesh településen él, legendák keringenek róla a környéken. Az egyik szerint az aszkéta tíz éven keresztül állt kizárólag az egyik lábán, illetve még 109 éves korában is szemüveg nélkül olvasta a szent szövegeket. A férfi pontos korát nem tudják meghatározni, de olyanok is akadnak, akik szerint csak nemrég tölthette a 109-et, míg mások szerint a 130-at.

A világ eddigi legidősebb férfijaként számontartott Juan Vicente Pérez nem sokkal a 115. születésnapja előtt halt meg idén tavasszal.