Majka az RTL-hez igazolásáról: A legeslegeslegjobb döntés volt az utóbbi években

A rapper azt mondja, rettentően félt a váltástól, de nem bánta meg a döntését.

Tavaly decemberben lapunk is beszámolt arról, hogy Majka 16 év után ismét az RTL-hez igazol. Áprilisban kiderült, hogy az X-Faktor egyik új mentoraként tér majd vissza a csatorna képernyőjére.

A rapperrel nemrég a Blikk készített interjút a debreceni Campus Fesztiválon, ahol az is szóba került, hogy Majka nagyon sokáig dolgozott a TV2-nél, ahol megmutathatta magát, kreatív lehetett és szabad kezet kapott – a beszélgetés során most a lap riportere megkérdezte tőle, hogy ez az RTL-nél is így van-e.

Abszolút, szabad kezet adnak, sőt. Nagyon jól érzem magam. Minden olyan dolgot, amit előtte megbeszéltünk, és én kértem, azt nem maximálisan, hanem még azon is túl teljesítették. Rettentően féltem a váltástól, meg is viselt, de azt kell, hogy mondjam így 7-8 hónap távlatából, hogy ez a legeslegeslegjobb döntés volt az utóbbi években, amit tehettem

– felelte az X-Faktor mentora, aki szerint minden kreatív ember életében szükség van változtatásra és változásokra, hogy kreatív tudjon maradni.

A rapper a fesztiválon egy másik interjúban Azahriahval kapcsolatban is megosztotta a véleményét, akivel a múlt héten alakult ki közöttük nyilvános szóváltás.

Kapcsolódó
Címkék: majkartl