„Azonnal le tudom mérni, milyen férfi áll velem szemben abból, ahogyan táncol”

Hangos, élő zene, körülbelül százötven-kétszáz ember, zsúfolt tánctér. Egy első ránézésre magányosnak tűnő nő ül az egyik sarokba tolt sörpadon.

„Húsz éve voltam először moldvai táncházban, az Almássy téren. Erdélyiek a gyökereim, tehát a moldvai ritmusra jobban rá tudok hangolódni. Az Állatorvosi Egyetemről jártam át a szomszédba, tök jó csütörtöki kikapcsolódás volt. Amikor túl voltam egy nagyobb szakításon, mindig akkor jöttek intenzívebb táncházas időszakok – ilyenkor egyszerre mozgok, tombolok, jól érzem magam, és jó a társaság.”

– Eljössz egyedül is, vagy csak barátokkal?

– Egyedül is. Itt nem sokáig maradsz egyedül.

Az „itt” jelen esetben a Kobuci Kert, ahol a Bivaly Zenekar és a Csürrentő Együttes lépnek fel, de lehetnénk most a Marczibányi téren is, ahol aznap szintén szezonzáró ünnepséget tartanak – és ez csak egy álmos csütörtök este. Tavaly nyáron meglátogattuk Népilányt, tehát Markó Fruzsina youtubert és családját a sóskúti erdő mélyén, aki népzenetanárként egy táncházban találkozott először a hangszerkészítőként dolgozó későbbi férjével, és mára együtt nevelik kislányukat. Azóta foglalkoztatott a kérdés:

egy hagyományőrző páron kívül ki ismerkedik ilyen helyeken (randiappok helyett) 2024-ben?

Szabad egy táncra?

Nem reprezentatív kutatásunk első alanya például hamarabb nevezné magát rockernek, táncházak mellett metálkoncertekre jár pogózni. A kamaszlányát nevelő negyven körüli nő párkapcsolatai is inkább a vadabb zenei közegből kerültek ki, a néptánc számára „mindfulness”, stresszoldásra szolgál:

Ilyenkor nem tudok azon gondolkodni, mi nyomaszt, mert akkor elrontom a lépést. Elragad a ritmus, a zene, a mosolygás, és a jelenben vagyok.

Viszont a tánc társasági műfaj, ami szerinte okozhat félreértéseket.

„Itt nem illik visszautasítani egy felkérést, ahhoz szélsőséges ok kell, míg latin táncoknál érthető, ha nemet mondasz. Az viszont a fiúkban okozhat némi zavart, mikor egy lány sok felkérésre mond igent. De mindent meg lehet beszélni, és általában nagyon udvariasak és tisztelettudóak az emberek.”

Két asztallal odébb, egy vegyes nemi összetételű, huszonéves társaság is rendszeres látogatója ezeknek az eseményeknek, habár csak nyaranta jönnek, mivel Erdélyben élnek. Ők népzene mellett magyar altert hallgatnak, legutóbb Дeván voltak, legközelebb Analog Balatonra mennek. Egyikőjük sem profi táncos, de mint mondják, itt épp ez a jó: sosem érezték úgy, hogy nagyon lemaradtak volna a többiekhez képest, a közösség megtartja őket – csoporttáncoknál szó szerint is –, és szívesen táncolnak idegenekkel. Egyikük gyógyszerészként dolgozik, őt kérdem:

Megvárod, amíg táncolni hívnak?

– Persze. Odaállok a szélére, és egyből felkér valaki.

Ennyi?

– Ennyi.

Az a harminc másodperc, amíg egyedül ácsorogsz, nem feszélyez?

– Nem, állnak ott mások is.

És ha őket hamarabb kérik fel, mint téged?

– Az nem baj.

Beszélgetés közben folyamatosan cserélődnek a tánctéren az emberek, az este felére nagyjából fele-fele arányban láthatók táncosok és asztaloknál ülő csoportok. Következő alanyunk egy szintén huszonéves, ámde egyedül söröző fiú. Egy barátját várja – aki Ivan & The Parazolról érkezik –, de egyedül is eljött volna, még úgy is, hogy frissen műtött térdével csekély az esély, hogy ma táncoljon. Máté osztja az erdélyi csapat véleményét abban, hogy komolyabb előképzettség nélkül sem akadály a részvétel, bár időnként „türelmesnek kell lenni” a ballábasokkal, főleg, ha az ember fáradt. Egy haverjával kezdett el „random helyekre járkálni”, amiket nem ismert, és így jutott el két évvel ezelőtt élete első táncházába: „Ő már egyszer volt a Budapest Parkban, mondta, hogy jó a buli, van oktatás, meg csoportos tánc, szóval nem kell tudni táncolni. Körtáncokba szinte mindig beállok, de már a páros táncoknál is van olyan stílus, amire fel merek kérni másokat.”

Simán felkérsz bárkit?

– Azért nem bárkit, de ma több olyan táncot láttam, amibe szívesen beálltam volna.

És tánc közben magabiztosan mozogsz?

– Már sokkal komfortosabb, és tudom élvezni a zenét, de egy éve még senkit sem mertem volna felkérni. Ha van oktatás is, az a jó, hogy nagyon lassan indul, sétálással, csettintgetéssel, megérzed a ritmust, a lüktetést, a rugózást, és rengeteg időd van ráhangolódni.

Táncra fel!

Az 1970-es években többek között Sebő Ferencnek, Halmos Bélának és Timár Sándornak köszönhetően indult el a táncházmozgalom, és a népzenét játszó zenekarok, valamint az őket befogadó helyek gombamód kezdtek szaporodni, hogy az eredetileg erdélyi, falusi közegekben működő táncos események a városokban élőkhöz is elérjenek. Az azóta eltelt ötven év semmit sem vett vissza ezek népszerűségéből, és az év bármely szakaszában, szinte a hét bármelyik napján eljuthatunk táncházakba vagy folkkocsmákba. A kettő közti különbséget az oktatás adja – Budapesten például a Kobuciban, a Szimpla Kertben, a Pótkulcsban és a Rácskertben általában nincs tanár, tehát ezek folkkocsmák, míg a Marczibányi Téri Művelődési Központban vagy a Fonóban a lépések elsajátításában is segítenek.

Kárpáthegyi Bálint, a Csürrentő Zenekar egyik alapítója azt mondja, ők több mint egy évtizedig oktattak, de a Kobuciba leginkább olyan emberek járnak, akik ismerik a táncokat, így részükről ez a tevékenység kimerül abban, hogy alkalomadtán elmondják a táncok neveit koncert közben. Aki kezdőként érkezik, az lenézi a partnereiről a lépéseket, így hamar élvezetté válhat a tánc, még ha nem is a legautentikusabban sajátítják el a moldvai, mezőségi vagy kalotaszegi figurákat.

Július közepi terepszemlénk során megkérdezettek közt belebotlottunk olyanba, aki:

• életében először keveredett ide (eddig csak hiphopra táncolt, de vele érkezett kolléganője csapatépítő jelleggel szervezett egy táncházat a kávézójukba, amitől kedvet kapott a folytatáshoz);
• előzetes tudás nélkül néhány éve látogat ilyen rendezvényeket (mint például korábbi beszélgetőtársunk, Máté, valamint a már szintén említett erdélyi társaság, továbbá két cserkész);
• gyerekkora óta néptáncol, és valamilyen módon a mai napig élete része a hagyományőrzés (például a Magyar Közlöny egyik lektora, akit kicsiként leginkább a pörgős szoknyák nyűgöztek le, majd a szalagavatójukon lejtett moldvai tánc „megfertőzte”, illetve két kilencedik osztályos gimnazista – közülük a tollas kalapos fiúnak az egész családja táncol, és aznap egyedül azt bánta, hogy a tarsolyát otthon felejtette);
• professzionális táncos, de a táncházakra mégis kikapcsolódásként tekint;
• és aki ugyan nem profi táncos, de évtizedek óta aktív látogatója a táncházaknak (talán ez a legnépesebb csoport, versengve a kisebb-nagyobb tapasztalatú, egy-két éve táncházba járókkal).

Korosztályi megoszlást tekintve arra jutottunk, 0-tól 99 éves korig érkezhetnek szórakozni vágyók. A nullát leginkább egy terhes anya közelítette meg – akinek első kislánya az ujjaival mutatta, hogy ma ünneplik a harmadik születésnapját –, ami pedig a 99-hez közelítőket illeti, a Kobuci Kertben a legidősebb részvevő sem lehetett több 80 évesnél.

A táncosokon és zenészeken kívül találkoztunk

• helikoptertervező mérnökkel,
• kertészeti alkalmazottal,
• lektorral,
• kávézótulajdonossal,
• gyógyszerésszel,
• orvosi rezidenssel,
• hajléktalan embereket segítő szociális munkással,
• informatikussal,
• újságíróval,
• nyugdíjasokkal,
• valamint gimnazistákkal.

Azt az összes alanyunk kiemelte, hogy ezek a helyek közösségformáló erővel bírnak, és a gyakran látott „alapembereken” túl, akik rendszeresen felbukkannak a táncházakban, egyszerű új ismeretségeket kötni.

Könnyű Katót táncba vinni, ha neki is van kedve rá

Táncházban ismerkedtetek meg?

– Nem. Vagyis… Jó, igazából táncház volt, csak akkor nem táncoltunk.

Mással táncoltál?

– Igen.

A rövid párbeszédet egy fiatalokból álló csoport egyik női tagjával folytatjuk le – immár fél éve alkotnak egy párt barátjával, akivel egy táncházban találkoztak először, és az italmeghívást követően barátaik diszkréten kettesben hagyták őket.

Az egy elképesztően királyi kezdet, ha így ismerkedtek meg, amit valószínűleg szívesen mesélnél bárkinek

– ez már Levi véleménye (aki az előzetes tudás nélkül, néhány éve táncolók csoportjához tartozó cserkészek egyike).

„Ez egy szép alap – nem is a tánc, hanem ha valaki ilyen helyekre jár, az valószínűleg olyan értékeket képvisel, amitől lesz egy közös tőről fakadás érzésed. Miközben nincs két ugyanolyan partner, mindenki teljesen máshogy van jelen a táncban. Nagyon bensőséges azt érezni, amikor a partnered mozgása kiegészíti a tiédet, és létrejön köztetek a kölcsönös odafigyelés.”

Levi a személyes találkozás varázsában hisz, ennek ellenére hosszú távú, romantikus előjelű kapcsolatot még nem alakított ki – ami szerinte itt egyébként sem prioritás, a lényeg a tánc öröme. Ezzel csak félig ért egyet a műtött térdű Máté, miután a „Légy szíves ne írd le az újságban, hogy ide az emberek ismerkedni jönnek, mert engem fognak gyűlölni” mondat elhagyja a száját (bár elsődleges motivációként ő sem ezt jelölte meg, hanem a jó hangulatot). A legtöbben a más típusú koncerteken és a táncházakban való ismerkedés között a fő különbséget a hangerőben látták (bár a népzene is lehet hangos), valamint a résztvevők nyitottságában, és hogy az illem miatt itt kevesebb egy főre eső visszautasítással kell számolnia a férfiaknak.

A társkereső alkalmazásokkal szemben – egy kivétellel – mindenki a táncházakat részesítette előnyben, amihez indoklást a randiappokat kerülő Kamillától hallhattunk. A fiatal lány a gimnázium alatt, hagyományőrző lovasként ismerte meg ezt a világot barátnőjével együtt, és azóta többször előfordult, hogy valaki nem csak egy tánc erejéig tartott volna igényt a társaságára, noha komolyabb kapcsolata még neki sem alakult ki.

Nem tartom túl biztonságosnak az online randizást, meg szerintem sokkal jobb, ha kapásból egy élményhez kötődik az indulás. Szemtől szemben minden sokkal tisztább és érthetőbb. Akkor lejönnek a nonverbális jelek, amiből rengeteg dolog kiderül – milyen hangszínen szólal meg, ha veled beszél, hogyan néz rád, hogyan mosolyog rád. És legalább ezt a kötelező netes részt is át lehet ugrani, hogy »Szia, mizu, mit csinálsz ma«

– mondja a frissen érettségizett lány.

Az említett kivétel pedig az év nagyobb részét Skóciában töltő Hanna: két éve regisztrált Tinderre, összejött a match, és barátja hozta el először táncházba az egyébként akkor táncosként dolgozó nőt, aki itt visszakapta a mozgás örömét, amit munkája miatt majdnem elveszített.

„Miért járnak ide az emberek? Azért, mert itt mindenkinek csillog a szeme”

Ezzel kezdi a Malvinka álnéven bemutatkozó erdélyi újságírónő, aki épp megpihent, és tippre a második viceházmesterét fogyasztja. Vele szemben egy 74 éves, bajszos férfi, akiről mindössze annyi derül ki, hogy negyven éve „úgy táncol, mint egy huszár”, és ezt bármikor kész bebizonyítani (miközben furcsállja, hogy a táncházak érdeklik a 24.hu-t).

Táncpartnere, az ötvenéves nő beszédesebb, így folytatja monológját:

„A 90-es években, még egyetem alatt sokat jártam táncházakba, aztán férjhez mentem, és mivel ő nem jött velem, így kikopott az életemből. Tíz éve táncolok újra intenzíven, és azóta úgy dobál, mint a szerelem. A tánc egy életforma, egy mozgásforma, egy lelkület – test és lélektudat. Ad egy tartást, és megtanít viszonyulni a nőiességedhez. Az erdélyi táncoknál meghatározzák a szerepeket, mit csinálhat a férfi, és mit a nő. Ez egy lecke, amiben hihetetlen, mennyi öröm van. Épp az imént mondtam, hogy a tánc sistergés. Valami történik. Sokszor a kémia sem fontos, elég a tudás. Egy olyan férfivel táncoltam az előbb, akivel azelőtt soha. Mikor azt mondta, milyen szépen csináltam egy mozdulatot, szárnyaim nőttek – egy dicséret elég. Megtörténik a kapcsolódás, ami hatalmas titok, és egy csoda. Igazodnom kellett hozzá, hiszen nem ismertem, milyen figurái vannak. Nőként sokkal többet kell tudjak, jobban kell ismerni a mozdulatokat, mert minden férfi mást használ. Itt eltűnik a kor, túllépünk azon, hogy fiatal vagy idős a partner, és örömtánc lesz belőle. Olyan, mint a gyerek mozgása, egy fejlődési folyamat. Eleinte az agyadat használod, figyelsz, tanulsz, aztán már hagyod, hogy vigyen magával a zene.

Becsukom a szemem. Ha jó a társ, megtart. Vannak párok, akiknél ez olyannyira működik, hogy megmenti a házasságukat. Van olyan nő, aki engedi a férjének, hogy mással táncoljon, mialatt őt is többen felkérik, de vannak, akik végig egymással maradnak. Sokféle táncos létezik. Van, aki mutogatja a lépéseket. Van, aki csak a párjára figyel, hogy örömet szerezzen neki. Azonnal le tudom mérni, milyen típusú férfi áll velem szemben abból, ahogyan táncol. Nehéz szavakba önteni, milyen folyamatokat indít el. Van benne valami ősi, valami tiszta, ami gyógyít. Minden táncban, de a magyar néptánc a magyar ember lelke.