Kulcsár Edina: Úgy érzem, eddig ez a legjobb terhességem

Az influenszer elmondta, nincs benne félelem, amiért hamar bevállalt egy újabb babát, hiszen napjai nagy részét amúgyis a gyerekeivel tölti.

Két éve alkot egy párt Kulcsár Edina és G.w.M. Intenzív kapcsolatukról Kulcsár a hot! magazinnak adott interjújában beszélt.

Izgalmas évet tudhatunk magunk mögött, tele volt történésekkel. Mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy életünk szerelmével vagyunk, emiatt sok minden magától értetődő. Amikor pár hónapja voltunk kapcsolatban, úgy éreztük, mintha tíz éve lennénk együtt, olyan tartalmasan éltük meg a hétköznapokat, és annyira egy hullámhosszon vagyunk. Olyan, mintha mindig is együtt lettünk volna

idézi a Bors az egykori szépségkirálynőt, aki szerint nagyon hamar sikerült elérniük férjével a közösen kitűzött céljaikat: egy éve például családi házba költöztek, és már második közös gyereküket várják, aki mindkettejüknek a negyedik lesz. Tavaly májusban született kislányuk, Amara után kisfiúval bővül a családjuk.

Sokan kérdezték, hogy mertem bevállalni egy újabb gyereket. Nincs bennem félelem. Az első két terhességem között rettegtem, hogyan fogom lemenedzselni az életemet, de akkoriban más élethelyzetben voltam. Most egy napom 90%-ában a gyerekkel vagyok. Megváltoztattam az életemet, emiatt pedig úgy érzem, hogy abszolút belefér még egy baba, úgyhogy inkább izgatottsággal várom, hogy milyen lesz.

A terhességgel kapcsolatban azt mondta:

Úgy érzem, hogy eddig ez a legjobb terhességem.

„Tele vagyok energiával, ami például Amaránál nem volt meg. Vele durván fáradékony voltam, főleg az első trimeszterben. Volt olyan, hogy sétáltam, és összecsuklott a lábam, mert majdnem elaludtam menet közben. Fáradt voltam, és nehezen tudtam létezni. Most viszont semmi ilyen érzés nincs bennem” – árulta el Kulcsár Edina, majd ismét férjével való kapcsolatukról mesélt.

Az interjúból egyebek mellett kiderül, hogy

Kapcsolódó
Kulcsár Edina G.w.M-ről: Mindig azt mondja, annyira szeret, hogy 20 gyereket akar tőlem
Elmesélte, hogyan tudta meg a férje, hogy a második közös gyerekükkel várandós.