Molnár Gusztáv: Végre egy felnőtt párkapcsolatban vagyok

Azt mondja, nemcsak szerelmet, hanem barátot is talált új párjában.

Molnár Gusztáv egy hónapja említette, hogy megismerkedett egy nővel, nem sokkal utána pedig úgy nyilatkozott: úgy érzi, meglelte a boldogságot.

Belépett valaki az életembe, aki visszaadta a szerelembe vetett hitemet

– mondta ekkor a színész. Új párjáról annyit árult el, hogy egy közös munka révén ismerték meg egymást, és kapcsolatuk barátságként indult.

Most a Blikk-kel további részleteket osztott meg. Mivel Molnár jelenleg a kassai színházban próbál egy darabot, csak hétvégenként tud Budapestre utazni.

Ebből adódóan a párommal sem tudunk sülve-főve együtt lenni, jelenleg távkapcsolatban élünk

– fogalmazott a színész, aki úgy véli, ez most inkább a kapcsolatuk előnyére válik.

Eddig minden kapcsolatot nagyon intenzíven kezdtem, de most – a távolságnak köszönhetően is – a szó legjobb értelmében lassabban zajlik ez a folyamat. Pont ennek köszönhetően úgy érzem, végre egy felnőtt kapcsolatban vagyok. Mindemellett nemcsak szerelmet, hanem barátot is találtam a páromban.

Molnár Gusztáv, aki korábban egy évet töltött a komlói elvonón alkoholproblémái miatt, most azt mondja, újra van munkája, jövőképe, és valaki mellette, akit tud szeretni. Hozzátette: a gyerekével is jó úton haladnak az egészséges apa-fia viszony kialakítása felé.

Kapcsolódó
Címkék: molnár gusztáv