Megdöbbentő felvétel került elő az angol Premier League-ben szereplő West Ham United focistájáról, Kurt Zoumáról.
A The Sun oldalán közzétett videóban az látszódik, hogy a korábban a Chelsea-vel Bajnokok Ligáját nyerő francia védő földre dobja a macskáját a konyhájában, majd belerúg, mintha egy labda lenne.
Később az is látszik, hogy egy cipőt vág az állathoz és egy hatalmas pofont is lekever neki.
A felvételt Zouma testvére, Yoan készítette, aki végig nevet a videóban, amely egy nappal azután készült, hogy a hátvéd FA-kupa meccset játszott West Hammel.
A felvételt később feltöltötték a Snapchatre, és hatalmas felháborodást okozott, a védő később nem győzött szabadkozni.
Mindenkitől bocsánatot kérek a tettemért. Nincs mentség a viselkedésemre, őszintén sajnálom a történteket
– mondta.
A West Ham jelezte, hogy elhatárolódik Zouma tettétől, de az állatvédő szervezeteket nem nyugtatta meg, sorra jelzik a tiltakozásukat.
Rendkívül felháborító ez a videó! Semmiképp sem elfogadható egy állat megrúgása, ütése. Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik ezeket az eseteket jelentik nekünk, mindig megvizsgáljuk az állatjólléttel kapcsolatos panaszokat, és megtesszük a szükséges lépéseket.
– mondta az RSPCA szóvivője.
A hátvédnek egyébként bengáli macskája van, ami a The Sun szerint nagyjából 2000 fontba (kb. 837 ezer forint) kerül.
A lap szerint egy tavaly elfogadott törvény szerint akár öt év is járhat állatkínzásért, a rendőrség azonban azt közölte, hogy nem indítanak vizsgálatot.