Gyarmati Andrea: Azzal kezdődött, hogy figyelmeztettek, édesanyám temetésén senki ne ölelhessen meg

Szilánkok az úszódoktornő karanténfeljegyzéseiből.
Kapcsolódó cikkek

Nekem különösen emlékezetes 2020. március tizenegyedike: aznap lépett életbe a karantén, és aznap temettük édesanyámat.

„Légy maszkban, ne fogj kezet senkivel, ne engedd, hogy megöleljenek” – ezzel engedett utamra aznap egy barátom.

Aha, egy temetésen nyilván senki nem akar a közelembe jönni.

Azért megoldottuk valahogy.

*

Mostanáig úgy tudtuk, Magyarországon mindenki ért a focihoz. Ez most kiegészült azzal, hogy minden magyar egy vérbeli infektológus, immunológus, járványügyi szakember, és csak mondja, mondja a tutit. Közben fontos lenne, hogy Covid-ügyben is minél többen valóban képbe kerüljenek, mert ezen a téren is igaz: a tudás ellentéte nem a nem tudás, hanem a tudás illúziója.

Amikor elkezdődött, fogalmunk sem volt róla, mi is ez. Mi, orvosok, tettük, amit kell, és képeztük magunkat, hogy minél többet megtudjunk az új ellenségről; pontosabban a koronavírus nevű ellenség új típusáról, hiszen a régi koronáról már egyetemista koromban kétoldalnyi ismeretet bifláztam be a Fertőzőbetegségek című tankönyvből, egyebek mellett azt, hogy állatokat is megbetegít. Miután kihirdették a karantént, hosszan beszélgettem Hargitay András állatorvossal, aki nem mellesleg úszótársam és barátom; András megerősítette, hogy jól emlékszem: a koronavírus eredetileg nem képes állatról emberre terjedni, ám a mutálódással ez sajnos megváltozott.

*

Covid idején a rendeléseken kevés a beteg, hiszen idén elmaradt az influenzajárvány, viszont rengeteg a telefonos megkeresés. Főként banális kis tünetekről számolnak be a szülők koronavírus-fertőzéstől tartva; az én dolgom az, hogy a hallottak alapján eldöntsem, kit érdemes szűrni, tesztelni.

Mindenki feszült, azonnali megoldást akar.

Egy apuka arra kér, magyarázzam el ezt az egészet. „Tudod, doktornő, nem igazodom el a rengeteg információ között, így képtelenség felelősségteljes döntést hozni az oltásról és a családi karantén szigoráról.”

Igyekszem érthetően összefoglalni a lényeget, miközben hangsúlyozom neki is, hogy nem vagyok járványügyi szakember.

Az ilyen beszélgetések, tanácsadások során hatalmas segítség a csodafüzetem, amibe az első koronahír óta feljegyzek minden, arra érdemes információt; ezek zömét kollégák írásaiból, cikkeiből gyűjtöttem ki.

*

SARS-CoV.

Tudja valaki, mit jelent ez a betűszó?

Segítek. Severe Acute Respiratory Syndrome, vagyis súlyos akut légzőszervi tünetegyüttes.

Idővel a WHO jóvoltából megszületett a COVID-19 mozaikszó. Ebben a CO szótag a korona, a VI a vírus, a D a disease, vagyis a betegség szó első betűje, a 19 pedig a kitörés évére utal.

A kórokozó a lipidburkos RNS-koronavírus, mely rendkívül gyorsan mutálódik. A mutálódás néha elpusztítja a vírust, más esetben virulensebbé, fertőzőképesebbé teszi. A tünetek és a vírus veszélyessége mutációnként különböző.

A kezdeti jellemző tünetek az alábbiak voltak:

Vagyis olyasmik, mint más vírusfertőzés esetén.

A mutációk új tüneteket hoztak, mint például:

Kezdetben a legtöbb fertőzött enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel vészelte át a fertőzést, és az alkalmazott tüneti kezelés mellett meggyógyult, míg később az idősebbeknél, a krónikus betegeknél (cukorbetegek, szívbetegek, légzőszervi betegségben szenvedők, daganatos betegek) meredeken nőtt a súlyos lefolyás valószínűsége.

Diagnosztizáltunk számos speciális tünetet:

*

Egy ideig azt hittük, a gyerekek, ha megkapják is a betegséget, tünet nincs, vagy csak alig, szövődményre semmi esély. Aztán rájöttünk: tévedtünk. Van tehát dolgunk nekünk, gyermekgyógyászoknak is.

És kiderült, hogy a gyerekek szuperterjesztővé válhatnak, vagyis rengeteg embernek képesek átadni a fertőzést.

*

Végül néhány tanács, hogy megelőzd a bajt, vagy ha már nem sikerült, mihamarabb kilábalj a fertőzésből, a betegségből: