Minden idők legsimább drogfogása Ausztráliában: házhoz jött a csempész

A sors nem akarta, hogy megmeneküljön.
Kapcsolódó cikkek

Vannak esetek, amikor a rendőrség részéről nincs szükség emberfeletti erőfeszítésre, hogy lecsapjon egy-egy bűncselekmény elkövetőjére (emlékezhetünk például az orosz nőre, aki ellopott egy taxit, de a saját háza előtt parkolt le vele); de ami a napokban történt Ausztráliában, arra nehéz szavakat találni.

Eastwoodban, Sydney elővárosában július 22-én reggel fél 11 körül a helyi rendőrkapitányság munkatársai hatalmas robajt hallottak az utcáról. Kiszaladtak, és azt látták, hogy két parkoló rendőrautó is össze van törve. A biztonsági kamera felvételei alapján pillanatokon belül kiderítették, hogy egy fehér Toyota furgon ütközött a járőrkocsiknak.

Ezek után nem volt nagy ördöngösség lefülelni a sofőrt, aki továbbra is a karambolt okozó járművel közlekedett. Egy órán belül leállították a furgont, amelynek átvizsgálása során

13 dobozban egyenként 21-21 kilogramm, összesen tehát 237 kiló metamfetamint találtak, a kábítószer piaci értéke nagyjából 200 millió ausztrál dollár (mintegy 40 milliárd forint) lehet.

A rendőrség szóvivője szerint a 26 éves elkövetőnek

nagyon-nagyon rossz napja volt,

a férfi alighanem az új-dél-walesi rendőrség történetének legkönnyebb drogfogásához segítette a zsarukat. A rendőrségi videó elején látható a pillanat, ahogy a furgon nekiütközik a járőrautóknak: