Óriási izgalomban tartja a briteket egy lottócédula.
A Euromillions november 2-i sorsolásának nyertes szelvényéről van szó, amelynek tulajdonosa 76 millió fontot (27,7 milliárd forint) vihet haza.
Arról van szó ugyanis, hogy hiába telt el két hét a sorsolás óta, nem jelentkezett még senki a nyereményért.
Időközben azt is bejelentette a National Lottery , hogy a héttalálatos szelvényt Skegnessben adták fel.
ebben az esetben az összeget a lottótársaság által támogatott kezdeményezésekre fordítják majd.
Bár őrült nagy összegnek gondolnánk, messze nem ez a legnagyobb summa, amit az Egyesült Királyságban lottón nyertek: csak idén volt már három nagyobb nyeremény. Összesítésben ez a 12. legmagasabb összegű fődíj.
A National Lottery illetékesei jelezték: nagyon szeretnék, ha valaki bejelentkezne a díjért, ők már behűtötték a multimilliomos számára a pezsgőt.