Anthony Borges az egyik súlyos sérültje a múltheti floridai lövöldözésnek, amelyben 17-en hunytak el, mikor egy volt diák a középiskolában mészárlásba kezdett.
A fiút igazi hősnek tartják, mert a saját testével fogott fel öt lövést, amit a 19 éves Nikolas Cruz leadott 20 osztálytársa irányába.
Vasárnap a kórházban látogatta meg a helyi sheriff a 15 éves focistát.
Szerencsére felépül, de még hosszú út vezet odáig, több műtéten is át kell esnie
– írta a seriff Twitter-oldalukán. Azt is megjegyezte Scott Israel, hogy igazán megtisztelő volt Borgesnél járni.
A fiú apja, Royer az ABC Newsnak nyilatkozva azt mondta,
Felhívott és azt mondta, „Apa, valaki meglőtte a hátam és a lábam is.”
„Ő az én hősöm” – tette hozzá az Royer.
Borges barátja és diáktársa, Carlos Rodriguez is arról beszélt, hogy a fiú mentette meg az ő és osztálytársaik életét. Amíg a focistának a hátát és a lábait érték a lövések, addig a többiek el tudtak menekülni egy zárt terembe. „Senki nem tudta, mitévő legyen” – mondta Rodriguez.
Kiemelt kép: Twitter/Broward Sheriff