Soha nem volt még példa olyan nemzetközi perre, ami 1945. október 20-án kezdődött Nürnbergben: összesen 22 náci vezető állt a szövetségesek bírósága elé. Többeknek lett volna ott a helye, de főbűnösök közül egyesek öngyilkosságot követtek el, mint Hitler Goebbels vagy Himmler, mások szökésben voltak, mint például Mengele.
Tárgyalás, vagy azonnali kivégzés?
A nyitány viszont Nürnberg volt, a nagy feladat pedig, milyen jogi alapon lehet egy független ország vezetői felett ítélkezni. Merthogy a náci háborús bűnösök számára a megtorlás nem maradhat el, abban mindenki egyetértett. A szövetségesek már 1943 végén, Moszkvában megállapodtak: a német háborús bűnösöket „a Föld legtávolibb rejtekhelyéig is üldözni fogják, vádlóiknak kiszolgáltatják, hogy ily módon érvényesülhessen az igazság.”
De pontosan hogyan érvényesüljön az igazság? Sokan ellenezték a tárgyalást, mert náci gyilkosoknak nem akarták megadni a nyilvános védekezés lehetőségét. Az amerikai külügyminiszter – és egy időben Roosevelt elnök is hajlott rá – azt javasolta, állítsák őket rögtönítélő bíróság elé, és végezzék ki mihamarabb. A brit miniszterelnök még 1945 elején is úgy volt vele, a nácikat azonosítás után agyon kell lőni.
Emellett viszont sokan gondolták úgy, a tárgyalás mellőzése éppúgy az emberi civilizáció elleni bűntett, mint a nácik tevékenysége. Sztálin azt mondta:
Képtelen gondolat, hogy bírósági eljárás nélkül hajtsanak végre kivégzéseket; ebben az esetben azt mondaná a világ, hogy félünk a gonosztevők bíróság elé állításától
A közvélemény is a jogszerűség mellett állt, ami az Egyesült Államok elnökét is “meggyőzte”. A jaltai konferencián, 1945 februárjában született meg a végső döntés: „Szilárdan elszántuk magunkat… hogy minden háborús bűnöst bíróság elé állítunk, és gyors megbüntetésükről gondoskodunk.”
Négy vádpont
A per egy 1945 augusztusában, Londonban megkötött egyezményen alapult, miszerint ítélkezni kell azok felett, akiknek a bűncselekményei nem kapcsolhatók egyetlen országhoz, illetve földrajzi helyhez. A testület a négy győztes nagyhatalom – Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Franciaország – által delegált egy-egy tagból, valamint egy-egy helyettesből állt, az ügyészek is a négy aláíró országot képviselték.
A vádirat négy vádpontot tartalmazott:
- Béke elleni bűncselekmények – agresszív háború előkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével.
- Emberiség elleni bűncselekmények – kivégzés, deportálás és népirtás.
- Háborús bűncselekmények – a háborús szabályok megsértése
- “Közös terv vagy összeesküvés” az előző három vádpontban felsorolt bűncselekmények elkövetésére.
Az ítéletek 1946. szeptember 30-án születtek meg, másnap hirdették ki. Tizenkét vádlottat kötél általi halálra, hetet letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, hármat pedig felmentettek. De az ítéletet nem hajthatták végre mindenkin: Hermann Göring október 15-én börtöncellájában öngyilkos lett, Martin Bormannra pedig távollétében mondták ki a halált.
Kötél általi halál
Így összesen 10 náci lépett a bitó alá október 16-án, nem sokkal éjfél után. Utolsó szavaik alapján nem igazán mutattak megbánást, de viszonylag sokat szenvedtek: 10-20 percig is tartott, mire kiszenvedtek.
- Joachim von Ribbentrop 1938-1945-ig birodalmi külügyminiszter: “Isten óvja meg Németországot! Az utolsó kívánságom, hogy Németország egységes legyen és hogy Kelet és Nyugat között szövetség jöjjön létre. Békét kívánok a világnak.” 18 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Wilhelm Keitel tábornok, a Wermacht főparancsnoka: “Kérem a Mindenható Istentől, legyen könyörülettel a német nép iránt. Előttem, több mint két millió német katona halt meg hazájáért. Mindent Németországért!” 24 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Ernst Kaltenbrunner, A Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője: “Szívem egész melegével szerettem népemet és hazámat. Kötelességemet teljesítettem országom törvényei szerint. Sajnálom, hogy Németországot megosztották olyan emberek, akik sohasem voltak katonák és Németországot olyan bűnökbe döntötték, amelyekben sohasem vettem részt. Éljen Németország!” 22 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Alfred Rosenbergnek, a nácik főideológusának nem volt mondanivalója. 14 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Hans Frank, Lengyelország főkormányzója a katolikus lelkészhez fordulva köszönetet mondott lelki gondozásáért. 11 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszter, a Cseh-Morva Protektorátus kormányzója felkiáltott: „Éljen Németország!” 21 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Julius Streicher, a zsidóellenes propaganda szervezője teli tüdővel kiáltotta: „Heil Hitler!” Amikor be kellett mondania nevét, szitkozódni kezdett. „Ön úgyis jól tudja, most az Istennel van dolgom.” Majd gyűlölködő pillantásokkal kísérve hozzátette: “Majd ti is sorra kerültök! Titeket felakasztanak majd a bolsevikok!” 14 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Fritz Sauckel “munkaügyi főmegbízott”: “Ártatlanul halok meg! Igazságtalanul ítéltek el, Isten óvja meg Németországot, legyen ismét nagy”. 14 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Alfred Jodl, a Wermacht vezérkari főnöke: “Isten veled, Németország!” 16 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
- Arthur Seyß-Inquart, Ausztria, Dél-Lengyelország és Hollandia helytartója: “Remélem, hogy ezekkel a kivégzésekkel lezárul a második világháború tragédiája. Bárcsak béke és megértés uralkodnék a népek között. Hiszek Németországban!” 9 percet lógott a kötélen, mire megállapították a halál beálltát.
A holttesteket – Göringét is – Dachauba szállították és elhamvasztották, a hamvakat pedig folyóba szórták.
(Kiemelt kép: Bundesarchiv/Wikipedia)