Pár hete milliókat hatott meg egy pitbull, aki órákon át őrizte és védte elájult gazdáját a marylandi Landover Hillsben található otthonuk előkertjében, miután kigyulladt a házuk. A hűséges kutya annyira védte a nőt, hogy még a ház eloltására érkezett tűzoltókat és mentősöket sem engedte a közelébe. Végül egy tűzoltó-készülékkel sikerült elijeszteniük, hogy hordágyra tudják rakni, és kórházba vigyék.
A Precious nevű nőstény kutya számára azonban a tűzeset azt jelentette, hogy Molly nevű kölykével együtt elszakítják szeretett gazdájától. Egy megyei jogszabály ugyanis tiltja, hogy az ott élő emberek pitbullt tartsanak otthonukban. A kutya és kölyke először a gazdi nővéréhez került, aki egy másik megyében él, de végül kénytelenek voltak megválni tőlük, mert nem tudtak megfelelően gondoskodni róluk – jelentette a helyi sajtó.
Mollyt sikerült örökbe adniuk, de Precious család nélkül maradt. Most egy pitbullokkal foglalkozó szervezethez került, aminek vezetője ideiglenesen magához vette a híressé vált ebet. Jessica Stuby a helyi sajtónak elmondta: igencsak sokkolta,amikor felkérték, hogy segítsen a kutyán, akit „csodálatos társaságként” jellemzett. A nő hozzátette:
„Pont olyan, mint ahogy azt a hírek alapján gondolják az emberek. Semmi rosszat nem tudok mondani róla. Hűséges, édes és kedves.”
Stuby reméli, hogy Precious esete is segít abban, hogy megváltozzon a közvélekedés, hogy a pitbullok alapvetően veszedelmes, erőszakos és veszélyesek. Valamint, hogy megszüntessék a fajtát tiltó helyi törvényeket.
A Huffington Post cikke szerint az egyes kutyafajták tartását tiltó törvényeket több szervezet – köztük az amerikai állatorvosok szövetsége és az amerikai ügyvédi kamara – valamint a Fehér Ház is elítélte. A lap adatai szerint már 19 amerikai államban tiltották meg kutyafajtákat tiltó törvények bevezetését, és egyre több és több város és megye törli el ezeket a jogszabályokat.