Télen csak 42 percig tartott egy óra

Fenti számok nem teljesen pontosak és az év során természetesen folyamatosan változnak. Megállapításukhoz a téli napforduló utáni napkelték és napnyugták között eltelt időt vettük figyelembe, az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján.

Az idő mérése a középkorban főleg a kolostorokban és a káptalanokban volt fontos a mindennapi liturgia szabályos végzéséhez. Ehhez napórát, vízórát és gyertyaórát használtak. Utóbbiba sokszor kis csengőt szúrtak a megfelelő osztásba. Amikor a gyertya odáig leégett, a csengő kiesett, hangjelzéssel figyelmeztette használóját.

Megbízhatatlan, pontatlan szerkezetek voltak ezek: a napóra éjjel vagy borús időben használhatatlan, a vízórák télen gyakran befagytak és a “kézműves” gyertyák sem mindig ugyanannyi idő alatt égtek a mérőpontig vagy csonkig. A viszonylag megbízható homokóra a XV. században, már a mechanikus óraszerkezetek megjelenése után bukkant fel – olvasható Csukovits Enikő cikkében a Mindennapok története blogon.

A nagy áttörés

A középkorban is érvényes antik időbeosztás szerint a nappali és éjszakai időszakot egyaránt 12-12 kánoni órára osztották. Mivel a napszakok hossza évszakonként változik, természetesen a téli és a nyári óra hossza jócskán eltért egymástól. Egységes időmérésről ilyen körülmények közt szó sem lehetett. A nagy változást a mechanikus órák megjelenése hozott: “Csodálatos óramű, mely éjjel-nappal méri a 24 órát. Éjjel egykor egyszer, kettőkor kétszer üt, ami nagyon hasznos mindenrendű embernek” – lelkendezett 1335-ben egy kortárs.

Thinkstock

Sem a kerekes óra feltalálásának pontos időpontját, sem azt nem lehet megállapítani, kinek köszönhető kinek köszönhető az áttörést hozó szerkezeti elem, a gátszerkezet. Ez fékezte ugyanis az órát mozgató süllyedő súlyt, biztosítva ezzel az egyenletes járást. Annyi biztos, hogy a szerkezet a XIII. században jelent meg, és a XIV. században terjedtek el a kerekes órák.

Az első órákat túlnyomórészt templomtornyokban helyezték el, majd a nagyobb városok a városházára vagy a kereskedést szolgáló csarnokra is rendeltek. Valóságos monstrumok voltak: egy V. Károlynak készített óráról feljegyezték, hogy ütőművének súlya öt mázsát nyomott és 24 óra alatt tíz méter süllyedt.

Időmérés Magyarországon

Ezek a szerkezetek már nem az imaórákat jelezték harangjaikkal, hanem a kereskedő és iparűző polgárok igényeit szolgálták, fontos szerepük volt annak az időfegyelemnek a megszületésében, amely nélkül a piac által szabályozott gazdasági rend elképzelhetetlen lett volna. Ami Magyarországot illeti, források hiányában nem lehet megállapítani, mikor és hol helyezték üzembe az első órát.

A legkorábbi adat Besztercebányáról maradt ránk, ahol egy 1386 és 1399 közötti városi számadás már említ egy János nevű órásmestert. A XV. század második felében nálunk is feltűntek a kisebb méretű, mozgatható gépórák is. Az első óratulajdonosok Mátyás király mellett a híres humanista főpapok voltak, de néhány kolostor is rendelkezett ilyen szerkezettel.