Így reagálnak a nők, ha nem lehet gyerekük

A beteljesületlen vágyaik miatt háromszor nagyobb eséllyel lesznek depressziósak.

Eközben azok a nők, akik elengedik ezt a kérdést, később nagyobb valószínűséggel tudnak boldog életet élni. A vizsgálat során a szakemberek egy évtizeden át kísértek figyelemmel olyan nőket, akiknél 1995 és 2000 között Hollandia valamelyik meddőségi központjában sikertelen volt a kezelés.

A hétezer nő kapcsán figyelembe vették azt, hogy korábban volt-e már gyerekük, illetve azt, hogy milyen meddőségi kezelésben volt részük. A kérdőív kitöltésének idején a nők hat százaléka vallotta azt, hogy továbbra is szeretne gyereket, ami együtt járt azzal, hogy ezeknél a nőknél 2,8-szorosára nőtt a különféle mentális betegségek előfordulásának esélye.


Fotó: Thinkstock 

Amint azt a kutatást vezető dr. Sofia Gameiro, a Cardiff Egyetem munkatársa elmondta, azt már korábban is tudták, hogy a sikertelen meddőségi kezelések növelik a mentális problémák jelentkezését, ám eddig úgy vélték, hogy ennek hátterében kizárólag az áll, hogy az illetőnek nem lehetett gyereke. A mostani vizsgálatból azonban az is kiderül, hogy a depresszió kialakulása szempontjából nem feltétlenül az számít, hogy született-e egy nőnek gyereke vagy nem, hanem az, hogy az illető el tudta-e engedni ezt a kérdést, vagy továbbra is görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy szülni akar.

Szeretne még többet tudni? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Még többet olvasna a depresszió fekete kutyájáról? Belicza Bea kolléganőnk a közelmúltban cikkével alaposan körbejárta a témát. Ide kattintva olvashatja el a cikket.