Sokszorosára drágul a parkolás a helyieknek Erzsébetvárosban

Az első kocsira 36 ezer, a másodikra 72 ezer lesz a parkolási hozzájárulás a kerületben.

Változnak a lakossági várakozási engedélyekre vonatkozó szabályok Erzsébetvárosban. Eszerint jövő év január 1-től a 2200 forintos adminisztrációs díjon felül a lakossági várakozási hozzájárulás éves díja parkolási zónától függetlenül

Az első parkolási engedélyt féláron kaphatják a 65 évnél idősebbek, illetve a nyugdíjasok, ide értve az özvegyi nyugdíjban, szülői nyugdíjban, baleseti hozzátartozói nyugdíjban részesülő személyeket. A nagycsaládosok szintén félárú kedvezményre jogosultak nemcsak az első, hanem a második kocsi esetében is. A mozgáskorlátozott parkolási igazolványával rendelkező személyek nem fizetnek.

Niedermüller Péter polgármester a képviselő-testületi ülésen az MTI szerint az intézkedést azzal indokolta, hogy Erzsébetváros megtelt, tele van autókkal, a helyi, az ott élőket érintő parkolási díj jelenleg jelképes, mindössze az adminisztrációs költségeket fedezi.

A polgármester elmondta: a jövőre befolyó összegeket az utak javítására és a kerület további zöldítésére fordítanák, mivel az ilyen területek aránya jelenleg mindössze hat százalék Erzsébetvárosban.