Török Gábor: Magyar Péter az ellenzéki választók szemében kalapács

A 24 Extra Törökülés című műsorában a politikai elemző arról is beszélt, hogy szerinte elhibázott a Fidesz viszonyulása a Tisza Párt vezetőjéhez.

Magyar Péter erejét a leginkább az adja, hogy ő tud a Fidesz védett ideológiai törzsterületéhez tartozó témákban az ahhoz tartozó nyelven beszélni – egyebek mellett erről is beszélt Török Gábor a Törökülés című podcast első adásában. A 24 Extra Csúcs nevű csomagjának előfizetői hétfő este hat órától egészében meghallgathatják, illetve megnézhetik a műsort, amelyben Bita Dániel és Pető Péter beszélget minden hónapban egyszer a politikai elemzővel.

Török szerint a Tisza Párt vezetője eltérő jellegű kihívás a kormányzatnak, mint a korábbiak, ezért is jelent nagyobb veszélyt számára. Mint rámutatott, korábban sokan mondták, hogy a NER-t csak baloldalról lehet leváltani, ám ez szerinte tévedés, leginkább szimmetrikus pártrendszerekben lehetne igaz. A magyar politikai rendszer viszont aszimmetrikus, nagy az erőforrásfölénye a kormányzó pártnak. Ezért is tartja Török elhibázottnak azt, ahogyan a Fidesz Magyarhoz viszonyul:

Magyar Péter az ellenzéki választók szemében kalapács.

Az a feladata, hogy a lehet legnagyobbat üsse a Fidesz fejére. Török szerint, ha a kormányoldalról azt mondják rá, hogy baromi agresszív, rettenetesen erőszakos, bármire képes, akkor az ellenzéki választók fejében mind nagyobb és erősebb kalapácsnak látszik majd. Ha viszont azt mondanák róla, hogy a Fidesszel való együttműködés a terve, az lenne a súlyos karaktergyilkosság.

Ugyanakkor a Fidesz a történet kezdetén azt a stratégiát választotta, hogy a saját szavazóinak mondja el a történetét Magyarról, ebből következett az a karaktergyilkossági kampány, amit ellene végrehajtottak. Ezzel azt a veszélyt igyekeztek csökkenteni, amit Magyar jelenthet a kormánypárti választói tömbre. A kérdés az, hogy a kétmilliós fideszes mag megvédése elég-e a választási győzelemhez.

Török azt gondolja, a Fidesznek már korábban el kellett volna kezdenie rongálni Magyar Péter „kalapácsjellegét”, hogy ne legyen ennyire kívánatos az ellenzéki szavazóknak. Ezt még mindig megteheti, a kérdés azonban az:

nincs-e ehhez késő a kormánypártnak?

Az egyórás beszélgetés onnan indult, hogy bajban van-e a NER, és ha igen, ennek mennyiben oka az idő. Tizennégy év alatt hogyan öregedhetnek el a hatalmat gyakorló emberek vagy éppen a rendszert működtető struktúrák, hogyan válhat rutinná a politikai cselekvés? Ha pedig a hatalmi elit szóba került, akkor az is, hogyan értelmezik a kormánypárt holdudvarában a Magyar Péter-jelenséget a „nincs itt semmi látnivalótól” a pánikig terjedő, széles skálán.

A politikai elemző szerint ugyanakkor az igazán meglepő a most látható válsággal együtt is az, hogy tizennégy évnyi kormányzás után még mindig milyen potensnek tűnik a Fidesz.

Szóba került az is, hogy milyen fontos szerepe van a hitnek abban, hogy mi történik majd. Vagyis még inkább annak, hogy a hatalmi elit szereplői mit gondolnak erről. Török így fogalmazott:

A politikában az önbeteljesítő jóslatok erőteljesen tudnak működni. Önmagában teremtő ereje van annak, hogy mit gondolunk arról, mi fog történni.

A 24 Extra Csúcs című csomagjának előfizetői tehát hétfő este hat órától figyelhetik a Törökülés első adását a 24.hu-n.