Több mint a harmadával nőtt a végrehajtások száma egy év alatt

Jámbor András ezért újra a parlament elé viszi a végrehajtási törvény módosítását.

670 ezer végrehajtás van ma Magyarországon! Tavaly 490 ezer volt. Vagyis egy év alatt több mint a harmadával nőtt ez a szám – közölte Jámbor András Facebook-oldalán vasárnap reggel. Mint írta, közérdekű adatigénylést adott be, hogy kiderüljön, egy év alatt 180 ezerrel nőtt a végrehajtások száma. József- és Ferencváros országgyűlési képviselője a posztban az adatokkal kapcsolatban úgy fogalmazott:

Aki még mindig nem érti, mi a baj a jelenleg hatályos végrehajtási törvénnyel, annak csak mondjuk el ezt a számot! Mert ebből világosan látszik, hogy fordított Robin Hood-országban élünk, ahol éppen azoktól veszik el a pénzt, akik bajba jutnak, hogy aztán az elit szétossza a profitot egymás között. Ennek a rendszernek a záloga pedig a jelenlegi, Völner és Schadl által tollba mondott végrehajtási törvény.

Jámbor hozzátette: jövő héten újra a parlament elé viszi a végrehajtási törvény módosítását. Mint emlékeztetett: februárban Orbán Viktor azt mondta, „ha van javaslat a törvény megváltoztatására, akkor hajlandóak együttműködni”. A képviselő most kíváncsian várja, jövő héten átengedik-e a javaslatát, amit tizenharmadjára tesz a fideszes képviselők elé.

Kapcsolódó
„Egy kafkai világban élek, olyan dühös vagyok, hogy mindjárt felrobbanok!” – nem kegyelmezett a végrehajtó a nyugdíjas ügyvédnek
Háromszor szerezte vissza a nyugdíjas jogász az otthonát, ám utána háromszor tették ki őt az utcára.