Megszavazták a BKK-rendészetet

Vitézy benyújtotta a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó, a kampányban nagy port kavart javaslatát, amely a javaslat indoklása szerint azt hivatott biztosítani, hogy a budapesti közösségi közlekedést jogszerűen, az utazási feltételeket betartva használók atrocitásoktól mentesen, tiszta környezetben utazhassanak.

Vitézy benyújtotta a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó, a kampányban nagy port kavart javaslatát, amely a javaslat indoklása szerint azt hivatott biztosítani, hogy a budapesti közösségi közlekedést jogszerűen, az utazási feltételeket betartva használók atrocitásoktól mentesen, tiszta környezetben utazhassanak. A javaslat értelmében a BKK-rendészetet 24 órás 365 napos készenléti szolgálatként jönne létre a Fővárosi Önkormányzati Rendészet (FÖRI) létszámbővítésével. Emellett a BudapestGo alkalmazásban is lenne olyan opciót, melynek segítségével az utasok bejelentést tudnak tenni.

Három módosító javaslat érkezett az előterjesztéshez. Szentkirályi elmondta, hogy az ő javaslatuk átfogóbb: magába foglalja Vitézy tervét is, de nem csak a közösségi közlekedésen utazóknak biztosítana megfelelő körülményeket, hanem Budapest teljes területén is növelné a rendészeti jelenlétet. A fideszes módosítókat leszavazták, de a Karácsony módosítóival kiegészített javaslat átment.

Végül Karácsonyék, a Tisza, a Fidesz és a Kutyapárt is a kezdeményezés mögé állt: az előterjesztést egyhangúlag szavazták meg.