Mi lesz veled, Ausztria?

Földvári Zsuzsa: Mi lesz veled, Ausztria?

„Mi lesz a liberális Béccsel, a világ legélhetőbb városával? Mi lesz a kellemes Ausztriával, ahol olyan jólesik szabad levegőt szívni?” – tette fel kétségbeesetten a kérdést az osztrák állami televízió parlamenti választás utáni kerekasztal-beszélgetésén részt vevő szlovák újságíró, Michal Hvorecký. „Jó volt az egyre rosszabb hangulatú, Robert Fico vezette szomszédból kicsit idejönni, s azt hinni, hogy a radikális jobboldali fordulat csak a volt szocialista, kelet-európai országokat éri utol, ahol nem túl régen gyakorolják a demokráciát” – folytatta.

A megdöbbenés nemcsak a külföldi megfigyelőt éri, Ausztria lakóiban is ébred a félsz a vasárnapi választási eredmények láttán. Közel két éve vezeti a pártok népszerűségi listáját a szabadságpárt (FPÖ), mégis váratlan a történelminek mondott siker, a szavazatok 29,21 százalékának megszerzése. Ilyen hatalmas szavazótábora még sohasem volt a szélsőjobboldali pártnak („nem szélsőségesek vagyunk, hanem az új közép” – állítja a pártvezér, Herbert Kickl), több a voks, mint a legendává vált egykori vezér, a 2008-ban elhunyt sztárpolitikus, Jörg Haider idején. A 26 százalék körüli értéket 1999-ben érték el az akkori kékek az FPÖ-t az egykori nácik lábnyomán az ötvenes években alakított pártban. A győzelem lehengerlő, s amint a politikai térkép mutatja, kék színűvé változott egész Ausztria. Ahogyan narancssárgává a 2010-es években Magyarország.

Vásárhelyi Mária: A Magyar-jelenség és a kognitív disszonancia

Meggyőződésem szerint ez a belső mechanizmus lép működésbe, amikor egyébként önmagukat liberálisnak és demokratának definiáló, az igazság kimondása iránt elkötelezett polgártársaink – félretéve az általuk is észlelt, kétségbevonhatatlan tényeket – a Fideszből az év elején sértetten távozott, jobboldali-konzervatív, a liberális és demokratikus értékrend alapjait megkérdőjelező, önmagával is rendre ellentmondásba keveredő Magyar Péter gyakran elvakult, ellentmondást nem tűrő támogatói táborába állnak. Mert – érthető elkeseredettségükben – benne vélik felfedezni azt, akire tizennégy éve reménytelenül várnak, aki képes leváltani az önkényuralmi, korrupt Orbán-rendszert, és alkalmas a demokratikus jogállam visszaépítésére.

Ezek a polgártársaink a nyilvánvaló tényeket gyakran lesöprik az asztalról, nem hajlandók tudomásul venni vagy bagatellizálják ezeket. Amikor a közösségi médiát és a független fórumokat elöntik azok az ellenzéki honfitársaink által írott hozzászólások, amelyek szóra sem érdemesnek minősítik, és Hadházy Ákost hibáztatják, amiért nyilvánosságra hozta a Magyar Péter által az állami Diákhitel Központ vezetőjeként megkötött 13-15 millió forintos, nyilvánvalóan korrupt szerződéseket, akkor az embernek az az érzése támad, hogy a Fidesz elérte célját, ez már valóban a Fidesz-Magyarország. Hiszen tisztességes demokrata körökben mindeddig arról volt szó, hogy a korrupciónak nincs alsó határa, a közvagyon akármilyen alacsony összegű megkárosítása bűn.

Kovács Zoltán: Vissza a Szovjetunióba

Várható volt, hogy kormányközeli körökben előbb-utóbb valakiből kiszakad valami védhetetlen zagyvaság. Hogy ez épp Orbán Balázs lesz, a kormányfő egyik rövid idő alatt nagyot futott embere, azt nyilván nem lehetett előre látni. Olyan nagyon viszont nem is meglepő. Túl sokat beszél, lassan elhiszi, hogy ő a kormány főideológusa, márpedig ez a pálya ritkán hosszú. Mégsem hiszem, hogy csakis rajta kellene elverni a port.

Abban a politikai és ideológiai összevisszaságban, ami ma az ország vezető pártját körbeveszi, annak kialakításában a politikai igazgató tevékeny szerepet játszott, játszik mind a mai napig, és ahogy az események mutatják, talán a helyén is marad, egy időre legalábbis. Az a menthetetlen gondolat, ami elhangzása óta sikerrel tarolt nemcsak a hazai, de a világsajtóban is, ha valaki nem tudná, Orbán Balázs abbéli véleményét fejezi ki, hogy Zelenszkij felelőtlenül „belevitte az országát egy háborús védekezésbe”. Ő személyesen semmi értelmét nem látja a védekezésnek, több százezer ember halálának. „És mindez miért?” – teszi fel a kérdést, majd válaszol rá: „A semmiért!” Aztán rátér a magyarországi 1956 tapasztalataira, melyek alapján „nem tanácsolta volna” az ukránoknak az ellenállást. „Azért, mert 56-ban az lett, ami lett, megtanultuk, hogy óvatosnak kell lennünk.” A gondolat annyira szerencsétlen, hogy idézni is kínos. Jellemző, hogy a kormánypárt amúgy mindent azonnal megmagyarázni képes embereinek másfél napjukba telt, mire ekkora ütéstől kijózanodtak, és nekiláttak értékelni az elhangzottakat.

Németh György: Kis magyar népesedéspolitikai látványpékség

A négy- vagy többgyermekes anyák, míg nyugdíjba nem mennek, illetve utána is, ha unokázás (ami a Nők40 kormányzati célja) helyett inkább munkát vállalnak, szja-mentesek. Ez nettó keresetük 22,6 százalékos emelésével egyenértékű. A miniszterelnök legutóbb tavaly nyilatkozta, hogy ezt a kedvezményt már három gyermektől szeretné, de a pénzügyminiszter az államháztartási hiányra hivatkozva egyelőre ellenáll. A miniszterelnök óhaja abból a hibás nézetből következik, hogy a harmadik gyermekek megszületése a kulcs. A helyes kérdés az, hogy miféle támogatások hatására hajlana tízből egy-két nő – és persze házastársa – arra, hogy valóban sok gyermeket vállaljon?

Az szja-mentesség a négy- vagy többgyermekes nőket anyagilag ellenérdekeltté teszi az ötödik gyerek vállalására, ennek háromgyerekesekre kiterjesztése már a negyedik esetén is ezt tenné. Ily módon minél többet fordít a kormány a cél elérésére, annál inkább akadályozza azt!

Interjú: Kóka Jánossal beszélget Kardos Ernő

Az év legfontosabb egészségügyi konferenciájának hirdetett tanácskozásra a szervezők azzal csináltak hírverést, hogy az eseményen a kormányzat vélhetően bejelenti majd, hogy a jövőben a betegek az állami mellett a magánegészségügyi szolgáltatást is igénybe vehetik. A számlát pedig – s ez volt a szenzáció – az egészségbiztosító fizeti. A nagy bejelentés azonban elmaradt. Miközben az egészségügyi államtitkár már az év elején ígérte, hogy a kormány mielőbb megalkotja a szükséges jogszabályokat, amelyek lehetővé tennék, hogy a betegek magánkórházakban nyújtott szolgáltatásra is felhasználhassák eddig befizetett járulékaikat. De miért maradt el a bejelentés? – a kérdésre az egykori gazdasági miniszter, egészségügyi vállalkozó, a Dr 24 magánszolgáltató igazgatósági elnöke válaszol.