A Tisza és Vitézy szerint alig volt idő tárgyalni az szmsz-ről

Baranyi után a DK-s Déri Tibor is kritizálta az szmsz-vita elhalasztását, amivel szerinte óriási hibát követtek el, hiszen így nem garantált a közgyűlés törvényes működése.

Baranyi után a DK-s Déri Tibor is kritizálta az szmsz-vita elhalasztását, amivel szerinte óriási hibát követtek el, hiszen így nem garantált a közgyűlés törvényes működése.

Ordas Eszter elmondta, hogy nyáron lett volna idő az szmsz-ről tárgyalni. Ehhez képest elmondása szerinte hétfőn tíz óráig kellett beküldeni a módosítójavaslataikat és szerdán volt egy frakcióvezetői egyeztetés, tehát nem igaz, amit Karácsony állít, hogy volt bőven idő előzetesen megtárgyalni az szmsz-t. Mivel ez a szöveg határozza meg, milyen szabályok szerint dolgoznak a következő öt évben, fontosnak tartja az erről szóló vitát: nem akarják konzerválni a jelenlegi állapotokat.

Ezt Vitézy is megismételte, mondván, az első érdemi egyeztetés ezen a héten zajlott.

Megállapodás tehát nem született, következik a kettes számú napirendi pont.