Nincs pénz, több gyereket nevelő tanár nem kapta meg a támogatást

Pedig a szakszervezet szerint kötelező lenne kifizetni a jogosultaknak.

Hiába igényeltek iskolakezdési támogatást az iskoláskorú gyereküket nevelő pedagógusok, sokan hoppon maradtak. A Telexnek több tanár is arról írt, hogy hiába adta be a kérelmét, a tankerülettől azt a választ kapták, hogy erre náluk nincs lehetőség. Mivel az iskolakezdési támogatás a pedagógusok esetében bruttó 120 ezer forint gyerekenként (a mindenkori minimálbér 45 százaléka), ezzel érzékeny veszteség érte őket.

A Klebelsberg Központ azzal érvelt a lapnak, hogy az iskolakezdési támogatás egy, a munkáltatók által választható, de nem kötelező támogatás.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a jogászaik megvizsgálták a vonatkozó jogszabályt, és ez alapján állítják, hogy a munkáltató nem mérlegelhet, oda kell adni a tanároknak a pénzt. „Amennyiben a munkáltató mérlegelhetne, akkor a rendeletben nem kellene részletezni a jogosultság feltételeit, ez már önmagában is ellentmondásos” – mondta Nagy Erzsébet elnök a Telexnek.