Ábel szerint Kubatov Gábor segítette Németh Szilárdot a csepeli Fidesz szétverésében

Egy óriási Nagy-Magyarország térkép alatt egyeztetett Németh Szilárd és Kubatov Gábor.

Jókora Nagy-Magyarország térkép alatt egyeztetett Németh Szilárd és Kubatov Gábor csütörtökön. Előbbi a közösségi oldalán azt írta a találkozóról készült fotó alá, hogy Csepellel és Soroksárral kapcsolatos választókerületi ügyekben tárgyalt a Fidesz pártigazgatójával.

A csepeli Fidesz-elnökséget is betöltő rezsibiztos egy nappal azután találkozott Kubatovval, hogy Ábel Attila, a csepeli önkormányzat eddigi alpolgármestere újabb információkat hozott nyilvánosságra a kerületi Fidesz széteséséről, és beszámolt arról is, hogyan hívta őt raportra az ellentétek miatt a pártigazgató.

Ahogyan megírtuk, Ábel a napokban jelentette be, hogy egykori párttársa és barátja magánvádas eljárást kezdeményezett ellene egy olyan belső levélért, amelyet Fürcht Nórának, a csepeli Fidesz alelnökének küldött. Ábel a levélben és a hozzácsatolt mellékletekben azt állítja, hogy Németh Szilád megszállottja lett annak, hogy azután is irányíthassa a kerületet, hogy a polgármesteri posztot átadta Borbély Lénárdnak. Ábel szerint Németh lényegében szétverte a csepeli Fideszt, mert nem tudta megemészteni a megváltozott helyzetet.

A Fideszből tavaly kizárt alpolgármester szerdán arról közölt részleteket, hogy Németh Szilárd a külsőségek mellett az önkormányzat vagyonának tetemes része felett is diszponálni akart, és 10–12 milliárd forintos követeléssel állt elő, miután 2019 nyarán egy frakcióértekezleten bejelentette, hogy most már a Fidesz is „mindent megcsinál”, amit korábban „a szocik”. Elsőként meg akarta kapni a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alatti és melletti önkormányzati telkeket. A második követelése az volt, hogy az önkormányzat adja át neki ingyen a Csepeli Munkásotthon épületét. A harmadik bejelentése pedig az volt, hogy közpénzből megszerzi a Csepel SC területét és stadionját, ami nem sokkal később, 2020. november 25-én be is következett – idézte fel Ábel.

Borbélyék azonban nem álltak kötélnek, ezért 2020 júniusában az alpolgármestert berendelték a Fidesz Lendvay utcai központjába azzal, hogy Kubatov Gábor szeretne vele találkozni. Ábel szerint a találkozón Kubatov Gábor nekiszegezte a kérdést Németh Szilárd panaszára utalva:

Attila, miért nem adjátok oda neki azt a keveset, amit kér?

Ábel közlése szerint először szóban, majd írásban is azt válaszolta a kérdésre, hogy Németh követeléseinek „egyik fele Btk.-s, vagyis kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, másik fele pedig élesen ellentétes a Fidesz elveivel, csepeli ígéreteivel”.

Azt gondolom, hogy Kubatov Gábor június 15-én, reggel 8 óra 5 perckor még nem tudta, hogy mit kér számon tőlem. De 2020. június 15-e óta tudja. Ennek ellenére végig segítette Németh Szilárdot a csepeli Fidesz szétverésében és megbuktatásában,

írta Ábel, aki szerint a pártigazgató is partner volt abban, hogy semmilyen valós információ ne jusson el a Fidesz legfelső vezetéséhez arról, hogy mi történik Csepelen.

A 24.hu kereste Kubatov Gábort, de a politikus nem reagált a megkeresésre.