Elbúcsúzott Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám is

Legalábbis egyelőre.

„Viszlát, és kösz a halakat!” – röviden, Douglas Adamst idézve búcsúzott el az MSZP-s Tüttő Kata az Instagramon, azt követően, hogy október 1-jétől már nem főpolgármester-helyettes. Tüttő egyébként az új ciklusban is bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe, egyedüli szocialista képviselőként, és bejegyzésében nem részletezte a terveit.

Az Index észrevette azt is, hogy Eger volt polgármestere, Mirkóczki Ádám is elköszönt, de ő egy hosszabb bejegyzést írt a Facebookra. A korábbi jobbikos, most független politikus köszönetet mondott a családjának, a barátainak és minden munkatársának, bár azt még nem tudja, hogy végleg lezárja-e a politikai karrierjét azután, hogy Egerben elvesztette a polgármester-választást, ezért távoznia kell hivatalából.

„Hosszú, sokszor kegyetlen volt ez a másfél évtized, a parlamenti tíz esztendő és az elmúlt öt év egyaránt” – írta, és egyúttal eredményes munkát kívánt az új városvezetésnek.

Előző nap Horváth Csaba és Bősz Anett jelentette be, hogy visszavonul a politikától.