Bíróság előtt a részeg turistát kifosztó zsebtolvajok

Gyorsított eljárásban emeltek vádat.

A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre, zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntette miatt, gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a két siófoki nővel szemben, akik közel fél millió forint készpénzt vettek el egy ittas, szlovák turistától.

A vádirat lényege szerint a vádlottak 2024 júliusában, Siófokon felfigyeltek két ittas, szlovák turistára, akiknek szexuális szolgáltatást ajánlottak, majd őket egy félreeső parkolóba vezették.

Ott az előzetesen megbeszéltek szerint a fiatalabb nő lemaradt a sértett barátjával, azért, hogy lefoglalja őt, közben pedig figyelje a rendőröket, míg a másik nő félrevonta a sértettet, akit tapogatni kezdett, majd, a figyelmetlenségét kihasználva, észrevétlenül kivett a pénztárcájából ezer euró és 40 ezer forint készpénzt. A két nő ezután sietősen távozott a helyszínről, majd a lopott pénzen megosztoztak egymás között.

A siófoki rendőrök azonban a közterületi kamerák segítségével azonosították az elkövetőket, akik elfogásuk után beismerték a terhükre rótt bűncselekményt.

Az ügyészség a vádlottakat gyorsított eljárásban állította a Siófoki Járásbíróság elé. A bíróság a két nőt az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és a lopást végrehajtó, idősebb nőt 1 év 6 hónap, míg a neki segédkező társát 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását mindkét vádlott esetében próbaidőre felfüggesztette.