Ugyanabban a ruhában találták meg Till Tamás holttestét, amiben a fiú 24 éve eltűnt

Újabb részleteket közölt a rendőrség a bűnügyről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap Facebook-oldalán közölt részleteket azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a 11 éves korában, 2000 tavaszán eltűnt Till Tamás holttestét találták meg a nyomozók Baján.

Till Tamás huszonnégy éve, gyermeknapon tűnt el Baján, miután édesapja megengedte neki, hogy kerékpárral a közeli vadasparkba menjen. A fiú nem tért haza a megbeszélt időpontra, ezért szülei értesítették a rendőrséget, és keresni kezdték a gyermeket, de ez nem vezetett eredményre. Júniusban az ügyészségtől kapott értesülést a rendőrség arról, hogy egy férfi állítólag bevallotta: részt vett egy gyermek holttestének elásásában, abban az időben, amikor Till Tamás eltűnt.

K. Pétert nem tudták meghallgatni, mert évekkel ezelőtt öngyilkos lett, ám egykori meg tudták hallgatni a nyomozók, a negyvenéves férfi érdemi vallomást tett, amelynek alapján megállapították: a fiú elásásában K. Péter vehetett részt a vállalkozóval, V. Józseffel együtt, egyúttal be tudták határolni a tanyán azt a helyiséget, amelyet a történtek idején az azóta ugyancsak elhunyt tulajdonos épített. Az épületben az aljzatbetont feltörve találták meg egy gyermek maradványait.

A rendőrség a vasárnapi posztban többek közt arról számolt be, hogy habár ellentmondó hírek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a szülőket nem értesítette a rendőrség a holttest megtalálásáról, „mindössze annyi történt, hogy a bajai tanyavilágban gyorsabban terjedtek a hírek, minthogy a szörnyű valóságot közlő rendőri csapat kiért volna Tillék házához”, azaz megtörtént a hivatalos értesítés.

A szülők 24 éven keresztül minden ünnepen ajándékot tettek a kisfiú szobájába, aki alig több mint fél kilométerre tőlük egy sekély sírhantban pihent. Annak a tanyának az épületében, ahol Józsi bácsi lakott, aki pár éve önkezűleg vetett véget az életének.

A rendőrség egyúttal jelezte: az, hogy pontosan mi történt Till Tamással, még a nyomozás tárgyát képezi. „A holttest azokban a ruhákban volt, amiben 24 éve eltűnt. De a végső bizonyosságot a DNS vizsgálat hozza meg”, közölték.

Kapcsolódó
Gázolás, szexuális erőszak, emberrablás, elnyomó szülők – sok elmélet volt az elmúlt 24 évben arról, mi történhetett Till Tamással
24 éve foglalkoztatta a közvéleményt, mi történhetett 2000. május 28-án Baján azzal a 11 éves fiúval, Till Tamással, aki biciklin indult el otthonról a közeli vadasparkba, de soha nem ért oda.