Jutott-e klíma a szívkórházba, ki fizeti a mandulát, és nyaralhat-e a fodrász?

Ez heti hírlevelünk, a 24/7 beköszönője.

Futószalag-fodrászat, benézek a kirakaton, van-e sor: nincs sor. Még recepciósból sem botlottam itt kétszer ugyanabba, nem hogy fodrászból, de Áron (akinek nem ez az igazi keresztneve) ismerős. Jártam már a kezei között, és nem próbált meg olyasmit vágni, ami a kerek fejem tetejére húsz éve sem adta volna ki, úgyhogy már ülök is a székébe. „Nyaralás?” – kezd be, mire végigfut a fejemben, hogy a kényszerű fodrásznál csevegés karmikus büntetés lehet azért, amiért spiccesen barátkozni szoktam akarni az elnyűtt taxisofőrökkel, akik csak együtt akarnának dúdolni félálomban a Retro Rádióval.

Aztán arra jutok, történelmileg a fodrászok kezdték, és az én éjféli taxizásaim (amikből évente, ha egy maradt mostanra) a megtorlások.

Eldarálom a nyaralást, „az jó lesz” – mondja Áron kora őszi terveimre. Visszakérdezek, neki elkomorodik az arca – remek, gondolom, még akkor is rosszul csinálom, amikor van kedvem jól csinálni. „A magyar egészségügy úgy döntött, én most nem megyek sehova” – böki ki, aztán elmeséli az érszűkületet a szívében, amit április óta kéne, hogy rendesen felmérjenek, de még az időpontkiírásnál sem jár. „De tulajdonképpen mégis voltam nyaralni, három hetet a füredi szívkórházban” – mosolyodik el. „Ó” – mondom –, „ma fekszik be egy rokonom”, van itt közös téma. „Remélem, nem a főépületbe kerül, ott sokan vannak egy szobában” – kezdi az itinert.

A melléképületek újak, szóval nyolcvanas évekbeliek, de ott kétfősek a szobák és van erkély. Az erkélyajtó hasznos, mert nincs klíma.

Tehát Áron nem mehet a tengerhez, mert a meleg nem jó a beteg szívnek, de a szanatóriumban nincsen klíma: logikus. Miért nem rakjuk ki őket egy sziklára, és nézzük meg, ki marad ott reggelre? Akkor nem kéne ennyi ágy sem.

Aki úgy gondolja, hogy csak a telhetetlenek hápognak a kórházi klímán, annak mutatom eheti körképünket: a műtők 33, a betegszobák 98 százalékában nem volt klíma öt éve, amikor a kórházszövetség legutóbb felmérte. Öt év alatt annyit változott a helyzet, hogy ahol akkor volt, mostanra ott is öregebb lett a berendezés, amely folyamat köztudomásúlag segíti a nagy épületek hűtését. (Késő este rám ír a rokon Füredről: ő a szerencsés 2 százalékban van, a főépületben igenis van klíma.)

erről van szó
Jobban szenvednek a hőségtől a kórtermekben fekvő betegek, mint a 40 fokban operáló orvosok
Akad olyan kórház, ahova ventilátort sem lehet bevinni, mert nem bírja az elektromos hálózat, máshol a kávéfőzőket tiltották be, nehogy levágják a biztosítékot. Ilyen helyzetben nehéz lenne a kórtermekbe is klímát telepíteni, pedig a kórházi betegszobák döntő többségében nincs hűtés.

Az 50 fokos műtők szóba kerülnek eheti Della podcastunkban is, amelyben Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő kifejti: dél-budai szuperkórház egészen biztosan nem lesz, csak az a szomorú tábla a 7-es út mellett, ami emléket állít annak, hogy egyszer valaki elhitte, hogy igen. Ha valamit, ezt túléljük: arrafelé pont van nem rossz kórház. Ám nem nagyon mozdul az a fontosabb sztori sem, hogy a sokszorosan pénztelen magyar állam, ha saját kapacitást fejleszteni nem is bír, legalább az ellátások árát elköltse ott, ahol el lehet: a magánegészségügyben (ami, mint 2009 óta tudjuk, nem üzlet, 15 év alatt mégis erősen elkezdett pénznyomdára emlékeztetni). Így aztán mostanság aki teheti vagy rákényszerül, magának intézi és fizeti akutabb szükségleteit az állami ellátásszervező helyett, mint például én a hét elején, amikor magánkórházban játszottunk újra egy rutinműtétnek számító egynapos beavatkozást a szakmailag sikertelen tavalyi állami nekifutás után. Az érintett kölyök máris virgonc, szépen gyógyul. A közös sebünk az, ami egyre kevésbé néz ki jól.

ez a della
Kunetz Zsombor: Semmi nem lesz a budai szuperkórházból
Bár a kormány az „elhalasztott” beruházások közé sorolta a budai szuperkórház megépítését, a költségvetés állapota alapján a Della vendége, Kunetz Zsombor azt jósolja: végleg lehúzzák majd ezt a projektet az állami beruházások listájáról.

Így kezdődik heti hírlevelünk, a 24/7, amelyet szombat reggelente küldünk ki, és amelyben ezután még 11 elmélyülős és szórakoztató olvasmányt, három eheti videót és egy podcastot ajánlunk hétvégére válogatva, valamint összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!