Megmérte a Publicus, hogyan hatott a közvéleményre Magyar Péter ötkerti incidense

És azt is megkérdezték, helyes volt-e, hogy a Tisza Párt elnöke mégis felvette az EP-mandátumát.

A nyugdíjaskor körüliek és nyugdíjasok követik legkitartóbban Magyar Péter mozgását, egyúttal ők ítélik meg legkritikusabban mindazt, ami a Tisza Párt elnökével történt az elmúlt egy során – ez derül ki a Publicus Intézet legutóbbi, célzott közvélemény-kutatásából, amelyet az Index ismertetett.

A június 28-a és július 4-e között, 1000 fős reprezentatív telefonos mintán végzett mérésében a Publicus két kérdést tett fel:

Az első kérdésről megkérdezettek 39 százaléka vélekedett úgy, hogy inkább helytelen ez a döntése, 38 százalék szerint viszont helyesen döntött. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők inkább helyeselték a döntést, a legfeljebb csak 8 általánost végzettek 41 százaléka nem értett egyet a mandátum felvételével, a felsőfokú végzettségűeknek azonban csak a 34 százaléka.

Ami a másik kérdést illeti, a Publicus kutatásából kiderül, hogy legtöbben (értelemszerűen) Budapesten hallottak Magyar Péter éjszakai történetéről, életkori megoszlás alapján viszont a 60 éven felüliek, miközben a legkevesebben épp a 18 és 29 év közöttiek. A közvélemény-kutató cég azt is megnézte, hogy azok, akik hallottak a történtekről, pártpreferenciák szerint mit gondolnak arról, valóban dulakodott-e egy szórakozóhelyen. A Fidesz–KDNP hívei tartották legtöbben igaznak, hogy ez megtörténhetett, majd az ellenzéki szavazók, legkevésbé pedig a Tisza Párt szimpatizánsai, de ő közülük is a többség: 61 százalékuk. Azzal, hogy vezető politikushoz nem méltó módon táncolt fiatal lányokkal, a Tisza Párt szimpatizánsainak 59 százaléka értett egyet, míg a legtöbben a kormánypártok szavazói (87 százalék) gondolták így. Azt a kérdést is feltették, hogy miként változott Magyar Péterről kialakított véleménye mindezen események hatására. A megkérdezettek közül a 60+ korosztály körében romlott Magyar Péter renoméja a legnagyobb arányban (33 százalék); míg legkevésbé a Tisza Párt szavazóinak körében és a legfiatalabb generáció képviselői szemében – írja az Index.