Márki-Zay Péter: A polgármesterség ezerszer testhezállóbb, mint miniszterelnöknek lenni

Kiütéssel győzött a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson a fideszes Grezsa István ellen, pártjával viszont csúnyán leszerepelt az EP-választáson – mindössze 0,65 százalékot ért el. Újraválasztott városvezetőként adott első interjújában elnézést kér amiatt, hogy Vitézy Dávid homoszexualitásáról beszélt.

Minek köszönheti a győzelmet?

Hódmezővásárhely rendszerváltás utáni első polgármestere, a fideszes Rapcsák András vallotta, hogy a kampány a választás utáni napon kezdődik. Na most én végigdolgoztam az elmúlt öt évet, sőt, egyedülálló eredményeket mutattam fel egyedülálló ellenszélben.

Úgymint?

A lázári befolyás idején, vagyis 2017-ig, míg Lázár János embere volt Hódmezővásárhely polgármestere, a 23 megyei jogú város között a harmadik legszegényebb település volt Hódmezővásárhely a legnagyobb munkanélküliséggel és a legalacsonyabb bérekkel, ahova harminc év alatt egyetlen beruházást sem hoztak, ahol bezárták a kempinget, bezártak iskolákat, bölcsődéket, megszüntették a fecskelakásprogramot. Ezt örököltem.

A gazdasági statisztikák sajnos nem sokat változtak, viszont az immár 25 megyei jogú város között a KSH listáján a tizedikek vagyunk, számos fideszes nagyvárost megelőzünk.

Elsők lettünk a hulladékgazdálkodás, a közterületek állapota, és a tömegközlekedés tekintetében, évek óta Hódmezővásárhely a legbiztonságosabb megyei jogú város. A lakosság ingyenes buszjáratokat kapott, épült csúszdapark, játszóház, ifjúsági klub, bevezettük a tanyagondnoki szolgálatot, a roma felzárkóztató programot egy az egyben mi finanszírozzuk. Bölcsődét nyitottunk, felújítottuk az idősek otthonát, szociális bérlakásokat renováltunk, újraindítottuk a fecskelakásprogramot, felújítottunk egy tanösvényt, védett épületeket, a városházát, komoly támogatást adtunk a szegényeknek, a civileknek, a sportegyesületeknek. Mindez úgy, hogy a megyei jogú városok közül mi fizettük vissza a legtöbb adósságot, 7,5 milliárd forintot, s közben mi töröltük el a legtöbb lakossági adót. Az se mellékes, hogy 2018-ig Hódmezővásárhely volt Magyarország legkorruptabb városa, most pedig a legkevésbé korrupt. Mindeközben simán kiérdemeltük volna a Kormány Által Legtöbbet Szívatott Város-díjat, hiszen tavaly a megyei jogú városok közül egyedül mi nem kaptunk egyetlen fillér rezsitámogatást sem, pedig csupán ezen a jogcímen legalább egymilliárd forint járt volna nekünk.

A közgyűlésben egy mandátumot javított a 2014-es induláshoz képest: akkor 10:5 volt a többsége a testületben, most tizenegy MZP-s lesz négy fideszes ellen. Múltkor 57-43-ra győzött, most 55-38-ra.

Vagyis a különbség 14-ről 17-re nőtt. Mindez úgy, hogy a nagyvárosokban országosan Hódmezővásárhely produkálta a legmagasabb, 66 százalékos választási részvételt.

Ha helyben ekkora király, miért üti az orrát folyton az országos politikába? Dacára annak, hogy a 2022-es országgyűlésin az összellenzék miniszterelnök-jelöltjeként megrendítő vereséget szenvedett, most az EP-választáson ön vezette harcba a Mindenki Magyarországa Néppártot, s a megalázónál is szerényebb 0,65 százalékos eredményt értek el. Mi értelme volt ennek?

Sose én keresem az országos politikát, hanem mások találtak meg vele, mert hittek a vásárhelyi modellben, nevezetesen abban, hogy egy magamfajta jobboldali, elvileg a fideszes választók által is elfogadható háttérrel – keresztény, nagycsaládos, konzervatív családapa – rendelkező jelölt, teljes ellenzéki összefogással a háta mögött le tudja győzni a Fideszt. Az előválasztással kiegészített modellt 2022-ben országosan is megpróbáltuk győzelemre vinni, de sajnos bukás lett a vége. Ami nem a modell hibája. A vereség legfőbb oka a Fidesz százszoros erőfölénye, a propaganda.

Most miért ment bele az EP-indulásba?

Felkért erre az engem régóta támogató közösségünk, igent mondtam, és ha már így alakult, odatettem magam, vállaltam, ami rám jutott a munkából, de ettől még Vásárhely maradt a főállásom.

Varga Jennifer / 24.hu – Választási plakátok és ajánlásgyűjtés Budapesten 2024. április 23-án.

Azért vállalta az égést, hogy az országos kampánnyal is toljon pár millimétert a hódmezővásárhelyi szekerén?

Dehogy! Vásárhelyen inkább csak hátrány nekem az országos szerepvállalás, hiszen a Fidesz folyamatosan azzal támadott, hogy a város számomra csupán ugródeszka, de szerencsémre a vásárhelyiek a helyi teljesítményemet díjazták.

A jövőben is tervez országos politikusi szerepet?

Fönntartom a jogot, hogy segítsek másokat, ha úgy ítélem meg, hogy közösen többet tehetünk annak érdekében, hogy Magyarország szabad, gazdagodó, boldog, egészséges nyugati demokratikus jogállam legyen.

Kivel fogna össze? Magyar Péterrel?

Neki akkor is szívesen segítek, ha nem is kéri. Vásárhelyen többször bizonyítottam, hogy az emberek hiteles vezetőnek ismernek el. Magyar Péternek mindkettő erényre szüksége lesz: a hitelesség és a vezetői tapasztalat is nagy kincs az ő új csapatában. 2026-ban, sok segítséggel, akár le is válthatja a Fideszt.

Kik hívták gratulálni?

Tíz-húsz polgármester kolléga, sok-sok barát, és még Lázár János is írt egy gratuláló SMS-t, ami nagyon korrekt dolog.

S ön kit hívott fel?

Csak visszahívtam néhányukat, többre nem jutott időm.

Ungár Pétert megcsörgeti?

Ungár Pétert? Nem hiszem. Miért kéne?

Nagyot mentek a kampányfinisben. Ungár az ellenzék árulója szerepet lakta be, és a faló ácsaként galoppozott be a magyar politikatörténetbe, ön meg azzal vétette észre magát, hogy lemelegezte Ungár LMP-jének főpolgármester-jelöltét, és Orbán Viktor két gyerekének zsidó eredetű nevére is szánt egy félmondatot. Ez miért kellett?

Az a helyzet, hogy Orbán Viktor valóban két gyerekének is a bibliai Ószövetségből adott nevet, ebben nincs semmi negatív, visszautasítom, hogy ez zsidózás lenne.

Amiatt viszont mindenkit megkövetek, hogy dicsérőleg ugyan, de nyíltan beszéltem Vitézy Dávid homoszexualitásáról. Mentségemre szóljon, hogy meg voltam győződve arról, hogy ez Tarlós óta teljesen köztudott és felvállalt információ. Tényleg őszintén sajnálom, és elnézést kérek, hogy fölhoztam a témát.

De azt hadd jegyezzem meg, hogy szerintem abban az égvilágon semmi szégyellnivaló, semmi negatív nincs, ha valaki homoszexuális, részemről egy ilyen megjegyzés legkevésbé sem kritika.

A lemelegezésért cserébe Ungár lefutóbolondozta önt, plusz ámokfutónak nevezte.

Én meg rendre leárulózom őt, és ennek ellenére egyáltalán nincs személyes harag közöttünk. Just business, nothing personal. Mindezt hivatalból tesszük, nincs ebben semmi személyes. Ungár Péter úgy szokott fölhívni, hogy „heló, itt a kedvenc árulód”. Jókat szoktunk beszélgetni, úgy két hónapja Érden vitatkoztunk nyilvánosan, mindketten közvetítettük a saját csatornánkon, és mindkettőnk oldalán szép nézettséget ért el, igen pozitív fogadtatásra lelt a baráti, kulturált és őszinte vitastílus miatt. Szoktam mondani, hogy én mindig szeretettel árulózom le, miközben sokmindent becsülök benne, azt például kiemelten, hogy nyíltan meleg. Ez olyan kultúraváltás Magyarországon, amire olyan nagy szükség van, mint egy falat kenyérre, óriási lépés afelé, hogy ne lehessen senkit stigmatizálni a szexuális orientációjával. Nyugaton már nem is lehet, számos országnak meleg vezetője van. Hogy egyszer Magyarország is eljusson ide, abban Ungár Péter fontos lépést tett. Minden félremagyarázás ellenére szerintem az is óriási lépés, hogy a Fidesz most akár egy meleg főpolgármestert is adna Budapestnek. Ez Oroszországban, Belorussziában, Észak-Koreában, Iránban elképzelhetetlen, és hogy Magyarországon megtörténhetett, az a Fidesz számára egyfajta konszolidáció, az ország számára a helyes irányba való elmozdulás – de csak akkor, ha beszélünk róla. Ezért a sokat szenvedett magyar homoszexuális közösség létérdeke, hogy ez ne maradjon titokban.

Azt mutatja, hogy a Nyugathoz tartozunk?

Legalább ez az egy attribútum most azt mutatja. Javaslom, ünnepeljünk meg minden picike örömöt.

A fideszes Grezsa Istvánra mért vereséget, de igazából Lázár Jánost győzte le, nem?

De.

Varga Jennifer / 24.hu

Visszavágás a 2022-es országgyűlésiért?

Lehet így értelmezni, igen.

Elégtételt érez?

Inkább megnyugvást, hogy a rengeteg munkánkat nem tudta elfedni a propaganda, a hazugság, a lejáratás. Egyik szavazatszámlálónk mesélte, hogy a Fidesz mozgóurnát kért egy idős asszonyhoz, és a fideszes szavazatszámláló jól meglepődött, amikor a néni, ahelyett, hogy a Fideszre szavazott volna, amikor meglátta a nevemet, fölragyogott az arca, azt mondta, ó, a polgármester úr felköszöntött a születésnapomon, aranyos ember, őt szeretem, és simán behúzta rám az ikszet. Ez egy kis közösség, rengeteg a személyes kapcsolat, utcán szólítanak meg, fesztiválokon beszélgetünk akár éjfélig, és akivel személyesen is ismerjük egymást, az már nem fogja elhinni a Fidesznek, hogy migránsokat és mérgező hulladékot akarok behozni, vagy hogy háborúpárti vagyok.

Annak mi az oka, hogy polgármesterválasztáson zsinórban harmadjára győzi le a Fideszt, harmadjára múlja felül Lázár János emberét, országgyűlésin viszont Lázár volt a jobb?

Lázárt nem szeretik a vásárhelyiek. Emlékeznek jól, milyen volt, amikor Lázár volt a polgármester, és például az összes közalkalmazottnak kötelezően kétszer is bankot kellett váltani, miután János új pénzintézettel állapodott meg. Abszolút diktatúra. Az önkormányzati dolgozók nemhogy jutalmat nem kaptak, még a törvényileg kötelező nyelvpótlékot sem, és egyikük sem mert ezért szót emelni. 2022 viszont nem Lázárról szólt, nem is Hódmezővásárhelyről, hanem arról, hogy akarják-e az emberek, hogy a gyereküket, unokájukat átműtsék kislányból kisfiúvá és elvigyék őket meghalni Ukrajnába.

Ez a kampány is arról szólt, hogy no migration, no war, no gender.

Csak szerette volna a Fidesz, ha erről szól. Szerencsére a vásárhelyiek többsége most nem háborús és diplomáciai kérdésekben nyilvánított véleményt, hanem arról, hogy Hódmezővásárhely jó irányba megy-e, hogyan változott az utak, a közvilágítás, a közbiztonság, az adók helyzete.

Nem inkább arról van szó, hogy a vásárhelyiek szerint Márki-Zay tisztességes faszi, szereti, átéri a városát, viszont országot nem bíznának rá, igazából országgyűlési képviselőséget sem, maradjon csak meg a hódmezővásárhelyieknek?

Azért a vásárhelyiek fele 2022-ben is elküldött volna az országos politikába, Lázár ellenében. Most az EP-választáson Hódmezővásárhelyen a Fidesz 37 százalékot kapott, a Tisza 24 százalékot, a mi pártunk pedig közel huszonkettőt! A vásárhelyiek látják, mit tudok.

Mit tud?

Úgy szoktam mondani: okosabbak vagyunk és nem lopunk. És ha a város polgárai azt tapasztalják, hogy valaki értük dolgozik, hogy kellően értelmes ahhoz, hogy meg tudja oldani a problémáikat, hogy nem a saját zsebét tömi, hanem a közösséget gazdagítja, arra rábízzák a várost. De rábíznák az országot is.

Sorba tenne három funkciót a képességei, a szándékai, vágyai, valamint a komfortzónái szerint? Hódmezővásárhely polgármestere, egyéniben megválasztott országgyűlési képviselő, Magyarország miniszterelnöke. Melyikben volna a legjobb? És melyikben érezné magát a legjobban?

Polgármesterként. Ennek fő oka, hogy a vásárhelyi testületben, legalábbis a mi oldalunkon, nincsenek, nem is voltak pártok, így nincsenek pártos szempontok, nem kell pártokkal alkudozni, nekik engedményeket tenni, az ő partikuláris érdekeiket kielégíteni.

Nincsenek pártszempontok? Hát ön a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke.

Csakhogy Vásárhelyen soha nem a Mindenki Magyarországa Néppárt, hanem a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben nyertünk. És ebben a civil közösségben van jobboldali, van baloldali, van ateista, van vallásos. Én a hét gyermekemmel csak a második vagyok a közgyűlésből most bejutott Szabó Feri barátom mögött, aki kilenc gyermekkel büszkélkedő katolikus nagycsaládos. A mozgalomban sokfélék vagyunk, nem az ideológia számít, nem politikai szempontok vezérelnek minket, hanem a város fejlesztésért elkötelezett, tisztességes emberek tevékenykednek a közös otthonukért. Az üzleti életből kerültem a politikába, vállalati vezető voltam, és egy vállalatban nincs belső ellenzék, a vállalatvezető akkor hatékony, ha az embereket jól megfizeti, cserébe azok nem áskálódnak, nem tesznek keresztbe, nem frakcióznak, hanem dolgoznak a közös célért. A vásárhelyi városházán csupán másfél évig volt fideszes többségem, na, az nehéz volt, de aztán győztünk, és átálltunk a hatékony, vállalatszerű működésre. Ilyen háttérrel lényegesen könnyebb sikeres polgármesternek lenni, mint például Karácsony Gergelynek Budapesten, akár Tóth Csaba, akár a DK szövetségében. Én kilencven százalékban megvalósítottam az öt évvel ezelőtti ígéreteimet, nincs még egy ilyen politikus Magyarországon. Karácsonynak is volt ígéretfigyelője, de azt inkább eltüntették. Az enyém kint az oldalamon.

Varga Jennifer / 24.hu

Mi lenne ma önnel, ha 2022-ben nyer, és miniszterelnökké választja egy balos parlament?

Ha nekem két évvel ezelőtt a miniszterelnöki sors jutott volna, akkor a hatpárti koalíció párton kívüli miniszterelnökeként vért izzadok, mindent széttrollkodnak a pártok, és fél éven belül bukunk. Ahhoz képest a polgármesterség ezerszer kényelmesebb, testhezállóbb, eredményesebb elfoglaltság.