Mélyponton a kegyelmi botrány után a Fidesz: félmillió szavazót vesztett egy év alatt

Az Idea friss mérésében még nem szerepelt a Magyar Péter által kiteregetett történetek hatása.  

A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb változást eredményeztek – ez derül ki az IDEA Intézet 2024. március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának megalapítása előtt elvégzett felméréséből.

Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100–150 ezer fővel növekedett.

A felmérés szerint:

Márciusban jelentős változás történt nemcsak februárhoz, hanem az előző évekhez képest is abban tekintetben, hogy a kisebb, egyéb pártok szavazóinak aránya a teljes népesség körében és a biztos szavazók között is 3 százalékkal növekedett. A hónap első felében a biztos szavazók 7 százaléka szavazott volna valamelyik kisebb, nem nevesített pártra.

Az IDEA Intézet mérései szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a tavalyi év közepétől egészen 2023 végéig folyamatosan csökkent, ami a biztos szavazók körében mindvégig kisebb mértékben volt csak érzékelhető. A kormánypártok támogatottsága 2023 végére „mélypontra” zuhant, de az év elejétől már éppen erősödni látszott. A legfrissebb, 2024. márciusi eredmények viszont azt mutatják, hogy a kegyelmi botrány következtében a Fidesz-KDNP-nek legalább félmillióval kevesebb szavazója van, mint egy évvel korábban. Igaz, az IDEA Intézet adatai szerint önmagában a botrány február eleje és március eleje között már „csak” nagyjából 80–100 ezer Fidesz-KDNP szavazót „mozdított meg”.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2024. február 29. és 2024. március 12. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió tekintetében.