Schmuck Andor belecsapott a belvárosi kampányba: azt ígéri, hogy kiosztja a kerület költségvetésének a felét

A bulvárpolitikus olyan társakat választott maga mellé, akik már megtapasztalták, miként lehet megakasztani ellenzéki pártokat.

Az idén sem múlik el Schmuck Andor feltűnése nélkül az önkormányzati választás az V. kerületben. Az 53 éves politikus – aki a választási időszakokon kívül a bulvárpiac rendszeres szereplőjeként tűnik fel  a nyilvánosságban – február elején jelentette be, hogy benevez a polgármesteri posztért folyó küzdelembe, ha a többi jelölt nem hajlandó az ő ötletét követve az önkormányzati költségvetés felét felajánlani a lakosságnak, és megszüntetni a közösköltség-fizetést.

Schmuckék időközben el is indították a kerületben a szórólapozást, és bejegyeztették a választási indulás hátteréül szolgáló szervezetet, a Miénk a Belváros Egyesületet.

A névválasztás aligha véletlen, hiszen az elnevezés meglehetősen hasonlít a polgármesterségért szintén bejelentkező Kovács Alex Gábor vezette ellenzéki frakció, a Tiéd a Belváros nevére. Az önkormányzati frakció tagjai az előző választáson a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP összefogás jelöltjeiként kerültek a belvárosi képviselő-testületbe. Azóta kiderült, hogy Kováccsal párhuzamosan Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke, volt önkormányzati képviselő, 2014-es polgármesterjelölt is pályázik a belvárosi ellenzéki szavazatokra, ő is indul a polgármesteri posztért, és ebben támogatja a Momentum és a DK is.

Schmuck a február eleji bejelentésekor az Rtl.hu-nak azt mondta, a hasonlósággal nem akarnak senkit sem megtéveszteni, a választókat nem szabad hülyének nézni, úgy is tudják, hogy kire szavaznak. Ennek némileg ellentmond, hogy az egyesület létrehozásához olyan segítőket választott, akiknek már volt némi tapasztalatuk az ellenzéki pártok megakasztásában.

A Miénk a Belváros Egyesületet február végén jegyezték be a Nyíregyházi Törvényszéken. A nyilvántartásba vételi végzés tanúsága szerint az egyesület képviselője, egyben elnöke Wodicska Zoltán lett. Wodicska 2014-ban Schmuck Andor akkori választási szervezete, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja színeiben indult jelöltként, amelyről később a legfőbb ügyész azt állította, hogy csalással szerezték meg az indulásukhoz szükséges támogatói aláírásokat. Polt Péter 2016-ban egy parlamenti kérdésre válaszolva közölte, hogy a hosszas nyomozás adatai szerint a párt VI. kerületi ajánlóívein 148 hamis ajánlást talált a rendőrség, a választói adatokat pedig a Fidesz íveiről másolhatták.

Wodicska neve azonban 2015-ben lett igazán ismert, miután hónapokig blokkolta a kormányzat által tervezett vasárnapi boltzár elleni népszavazás megindításának lehetőségét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2015-ben Wodicska magánszemélyként benyújtott népszavazási kérdését ismerte el elsőnek és érvényesnek, bár az egyértelműségi aggályok miatt szinte rögtön el is utasította azt. A férfi mindenesetre lefoglalta a kérdést az MSZP elől egy ideig, mígnem a fellépés az aktualitását vesztette, mivel a kormány visszavonta az intézkedést.

Wodicska mostani szervezetalapítását az a Csáki Marianna segítette ügyvédként, akit a kormánymédia 2015-ben Volner János egykori Jobbik-alelnökkel hozott hírbe. Volner később kibékült a kormányoldallal, amikor kilépett az ellenzéki összefogás felé tendáló pártból, még diplomatakarriert is kínáltak neki, míg Csáki ezután egy ideig a Mi Hazánk NVB-delegáltja volt.

Schmuck egyébként már tavaly tervezhette a választási szerveződést, mert az általa futtatott Tisztelet Társasága, amely decemberben adventi koncertsorozatot szervezett a szépkorúaknak, „mienkabelvarosos” email címet adott meg szórólapján regisztrációs elérhetőségnek, amely most az új egyesület szórólapjain is szerepel.

24.hu

A Nyári Károly és a Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar részvételével megtartott koncerteknek a szórólap tanúsága szerint egy támogatója volt, mégpedig

a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Schmuck a szórólapjain a „Fele jár Önnek!” szlogennel kezdett kampányolni. Azt állítja, hogy Belváros-Lipótváros költségvetése tavaly több mint 50 milliárd forint volt, amelyeknek a nagy része az ingatlan- és közterület-hasznosításból keletkezett. Az összeg felét a társasházaknak adná, háztartásonként akár 300–400 ezer forintot osztana szét. A megszerzett pénzt bármire költhetné a társasház, például a közös költség megszüntetésére, vagy akár felújításra is.

Schmuck számos egyéb választási ügylete mellett eddig kétszer indult polgármesterjelöltként az V. kerületben. 2014-ben, a már említett Szociáldemokrata Párttal 3,38 százalékot, 2019-ben függetlenként 1,46 százalékot szerzett. Mindkét választást a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter nyerte 50 százalék feletti támogatással.