Egy kormányrendelet Tiborczékra is kiterjeszti a honvédségi védelmet

Már az apósokat, anyósokat, sógorokat, vejeket és menyeket is védhetik.

Egy csütörtök este megjelent kormányrendelet jelentősen kiterjeszti a honvédségi védelemre jogosult körét. Jelenleg az államfőt, az országgyűlés elnökét, a politikai felsővezetők (kormánytagok, államtitkárok, a miniszterelnök politikai igazgatója és nemzetbiztonsági tanácsadója) és a kormánybiztosok, valamint ezek házas- vagy élettársai, gyerekei jogosultak arra, hogy a honvédelmi vezérkari főnök biztosítsa részükre „a honvédségnek a felkészített erőkkel védett személyek személykísérésében való részvételéhez szükséges személyi és technikai feltételeit.”

A hvg.hu által kiszúrt, péntektől hatályos dokumentum kiterjeszti a hozzátartozói kört: nemcsak a feleségek/férjek és gyerekek hanem az összes polgári törvénykönyv által meghatározott hozzátartozó részesülhet a kiváltságban: az összes egyeneságbeli rokon, a testvérek, sógorok, apósok, anyósok, vejek és menyek is, így adott esetben Tiborcz István miniszterelnöki vejnek is jogszerűen biztosítható ez a fajta védelem.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után jelentkezett a Honvédelmi Minisztérium, szerintük egyszerű jogtechnikai módosításról van szó.

A sajtóban megjelent hírekkel szemben a csütörtökön megjelent kormányrendelet-módosítás egyszerű jogtechnikai módosítás, nem jelenti sem a védett személyek számának, vagy azzal kapcsolatban a Honvédség feladatainak bővítését sem

– írták lapunknak.