Azahriah: Nem új, hogy pedofil arcoknak falaznak

Őszintén sajnálja, hogy nem tud fizikai formában ott lenni a téren, de szeretné, ha meghallgatnák.

Őszintén sajnálja, hogy nem tud fizikai formában ott lenni a téren, de szeretné, ha meghallgatnák.

Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket.

– szerinte ennek már akkor sem volt értelme, amikor az orruk alá tolták, mert a szülőket és a gyerekeket használták fel arra, hogy valamire felszólítsanak.

Baukó keményen kritizálta a kormányt a rövid beszédében.

Teljesen gáz az, hogy pedofil arcoknak falazzunk, de nem új, mondja, mert szerinte Kaleta Gábornak is falaztak, akinek több tízezer gyerekpornót találtak a gépén. Ezután arról beszélt, hogy hiába mondja a kormány, hogy az a korrektség, hogy Varga és Novák lemondott, de nem volt más választásuk. most az egyszer nem lehetett ezt elsunnyogni.

Baukó beszédének nem feltétlenül tesz jót, hogy videón jelentkezik be, mert elképesztően gyorsan beszél.

Mindent a politikai haszon és az ügyeskedés érdekében használnak fel, mondja, majd hozzáteszi, hogy azoknak, akik kimentek felszólalni, ebből semmilyen haszna nem lesz.

Mohos Márton / 24.hu