Toroczkai: A Mi Hazánk igényt tart Kárpátaljára

Évértékelőt tartott a Mi Hazánk elnöke.

Meg kell találni a partnereket, akikkel a globalizmus ellen tudunk küzdeni – mondta többek között Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető a Mi Hazánk Mozgalom szombati budapesti évértékelő rendezvényén. Szerinte politikai partnereikkel együtt az a feladatuk, hogy átvegyék a kormányzást a saját országukban, végül pedig Brüsszelben.

„Ha győztünk, akkor pedig nagyon egyszerű a dolgunk; el kell döntenünk, hogy mit kezdünk ezzel az Európai Unióval” – idézte a pártelnököt az MTI. Toroczkai szerint a kérdés az: szuverén államok szövetségként működtetik tovább az EU-t, vagy megszüntetik azt, hogy kétoldalú megállapodásokra bízzák a jövőbeni együttműködést.

A globalisták nemzetköziek. Győzni ellenük csak nemzetközi összefogással lehet

– szögezte le a pártvezető, beszédének későbbi szakaszában pedig azt mondta: el kell kezdeni „nem-nyugati irányba is közeledni”, új szövetségeseket találni, és „nem az iszlámot kell provokálni, hanem meg kell állítani a migrációt és a vendégmunkások beáramlását”.

A szélsőjobboldali politikus az ukrajnai háborúról is beszélt. Szerinte a konfliktus lezárának módja: „azonnali tűzszünet, béke, és tárgyalásos úton megegyezés”. Hozzátette azonban, hogy ha a háború következtében megszűnne Ukrajna államisága, egyetlen magyarországi pártként

mi igényt tartunk Kárpátaljára.

Ami az ország előtt álló lehetőségeket illeti, Toroczkai szerint három ilyen van:

A párt ajánlatáról azt mondta: erőltetett iparpolitika helyett strukturális átalakítást, alkalmazkodást kell bevezetni, ahol kell, ott át kell alakítani a gazdaság szerkezetét, például fel kell támasztani állami támogatással az élelmiszeripart, majd piacot kell találni a magyar termékeknek.