Nem indul újra az EP-választáson Trócsányi László, egyetemi rektorként folytatja a fideszes politikus

A kormánypárti politikus maga jelentette be, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem rektora lesz.

Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője nem indul a 2024-es európai parlamenti választásokon, a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként fog dolgozni – közölte maga az EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn.

A volt igazságügyi miniszter közölte: megtisztelő feladat volt számára öt éven át az Európai Parlamentben dolgozni, de – mint írta – „ezt is, mint mindent, tudni kell abbahagyni”.

A 2024-es európai parlamenti választásokon nem kívánok indulni, a mandátumom lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként, a magyar felsőoktatás sikeréért szeretnék dolgozni

– írta az EP-képviselő.

Trócsányi az Európai Parlamentben jelenleg az alkotmányügyi bizottság tagja, a külügyi bizottságnak pedig a póttagja.

A brüsszeli tapasztalatokat és kapcsolatokat kamatoztathatom a tudományos életben és az egyetemen egyaránt. Viszont itt az idő, hogy jöjjenek a fiatalok

– fogalmazott.

Szavai szerint nagy feladat az övék, a jelenlegi Európai Unió „ugyanis válságban van, nincs önbizalma, a belső identitásviták miatt elbizonytalanodott”.