Orbán hálás a MOK-nak, imádkoznak Karsai Dánielért

A magyar egészségügyi rendszer nem is magán, nem is állami, hanem valami kutyulék

A magyar egészségügyi rendszer nem is magán, nem is állami, hanem valami kutyulék

– értékelt Orbán, de mint mondta, félnek a magán irányába elmozdulni. El kell indulni az állami egészségügy irányába, most ezeket a lépéseket teszik, „egy jobban szabályozott, állami rendszer felé haladunk”. Nem akarják, hogy összekeveredjen a magán és az állami, mert akkor a profit a magán, a költség az állami oldalán marad. Ezért váltottak az Országos Kórházi Főigazgatóság posztjain is.

Az orvosi kamara olyat tett, ami történelmi jelentőségű: mert az, hogy a MOK lépett fel a hálapénz megszüntetéséért, az egy olyan szakmai és morális gesztus, amit nem értékelünk eléggé – jelezte.

Érdeminek tartja-e a Karsai Dániel által indított vitát és szükségesnek tartja-e a népszavazást, kérdezték a miniszterelnököt, erre Orbán többek közt arról beszélt, hogy

ez nem jogi kérdés, hanem emberi kérdés is.

Egy megrázó emberi sorssal állunk itt szemben, nem pedig egy üggyel, fogalmazott. Karsai Dánielnek azt tudja mondani,

vele vagyunk, együttérzünk vele, sok erőt kívánnuk, ha megengedi, még imádkozunk is érte, hogy ezeken a nehéz időszakokon át tudjon jutni.